Barátai, tisztelői búcsúztak Kocsis Zoltán zongoraművésztől
Áder János köztársasági elnök beszédében kiemelte, hogy Kocsis Zoltán a zenei világ élvonalának tagjaként is a magyarok kedvencévé vált. Felidézte, hogy a művész már tizenegy évesen tisztábban és igazabban játszotta Bach zongoradarabjait, mint sok felnőtt, majd Bartók „odaadó követe” lett a világban, de Richard Strauss, Liszt vagy Mozart műveit is egyedi hangon játszotta és vezényelte. – Kocsis Zoltán 64 évesen távozott, épp annyi esztendősen, mint Bartók Béla. De maradandó nyomot, örök zenét, örök jelen időt hagy ránk – búcsúzott.
A 90 éves Kurtág György zeneszerző, zongoraművész személyes hangú beszédben búcsúzott egykori tanítványától és barátjától. Hangsúlyozta: Kocsis Zoltán ajándéka, hogy Bartók Béla művei elkezdtek közkinccsé válni és minden fellelhető zongorafelvételének közzétételével bebizonyította, hogy Bartók Béla korának egyik legnagyobb zongoraművésze is volt. – Olyan zenék, amelyek mellett vállat vonva mentünk el régebben, a te kezedben gyémánttá váltak – emelte ki, hozzátéve, hogy számtalan kompozíció mintaértékű előadását köszönheti a művésznek.
Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora arról beszélt, hogy Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb értelmében. Elmondása szerint Kocsis Zoltán elképesztő memóriával rendelkezett, a legsűrűbb zenei szövetben is meghallotta a legapróbb intonációs bizonytalanságokat és egyedülállóan átfogó intellektussal bírt. Kiemelte: univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult, hiszen repertoárját meghatározta két hangszere, a zongora és a szimfonikus zenekar, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős zeneszerzője vagy stílusa, amelyben ne mozgott volna otthonosan.
Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója azt mondta Kocsis Zoltánról, hogy „sokak számára világítótorony, igazodási pont és a legmagasabb művészi élmény forrása volt”. Kiemelte: a művész legnagyobb öröksége a megalkuvást nem ismerő, a gyakran az önkizsákmányolástól sem mentes elkötelezettsége volt a tökéletesedésre. – Sugárzó tehetsége és csak a legnagyobbakhoz mérhető tekintélye minden világi hatalmat meghátrálásra késztetett – hangsúlyozta a főigazgató. Mocsári Károly zongoraművész úgy fogalmazott: Kocsis Zoltán játékát hallgatva sokszor kegyelmi állapotot élhetett át a közönség.
Perényi Miklós gordonkaművész beszédében azt emelte ki, hogy az utókor, a pályatársak feladata, hogy még szélesebb körben segítsék megismertetni Kocsis Zoltán sokoldalú munkásságát, zenetudományi gondolatait. A gordonkaművész pályatársai nevében is köszönetet mondott, amiért Kocsis Zoltánnal dolgozhattak és átélhették a közös munka során mindig jelentkező zenei gondolatok szabad áramlását. Felidézte, hogy évtizedeken át megtapasztalhatták sugárzó zenei képzelőerejét, tökéletes belső és külső hallását, hatalmas munkabírását, legendás memóriáját és egészen egyedülálló arányérzékét. – Ezek és még sok más rendkívüli képesség méltó helyére emelték őt a magyar zenetörténetben – fűzte hozzá.
A zártkörű búcsúztatáson a Nemzeti Filharmonikusok előadásában Mozart Requiemjének tételei csendültek fel a Zeneakadémia nagytermében, közreműködött a Nemzeti Énekkar. Kocsis Zoltánt a búcsúztatás után szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.
