Sipos Emese szerint ők úgy lettek csángók, hogy a székely őseik kiszakadtak a székelységből és elcsángáltak… „Tulajdonképpen a csángóság csak engem jellemez, úgy érzem, hogy mi csángók vagyunk, egyediek vagyunk” – mondta Emese.
A különböző régiókban élő csángók sajátos kulturális jellemzőkkel rendelkeznek. A barcasági csángók Brassó megyében élnek, ahol több csángó falu található. A terület központi részét Négyfalu alkotja, amely Bácsfalut, Türköst, Hosszúfalut és Csernátfalut foglalja magába. Történelmileg Négyfaluhoz kapcsolódik még három település, Tatrang, Zajzon és Pürkerec, így alkotva a Hétfalut. Ezenkívül további három falu is a barcasági csángókhoz tartozik: Barcaújfalu, Apáca és Krizba. Emellett Brassó városában is élnek csángók, akik ugyan a magyar nyelvet beszélik, de a román nyelv is hatással van rájuk. Megőrizték a hagyományos népszokásokat, például karácsonykor, húsvétkor és farsangkor. Kultúrájukban fontos szerepet játszanak a táncok és az énekek. Két jellegzetes táncuk van: az egyik a lányoké, a másik pedig a fiúké. A fiúk tánca a borica, amely máig él és létezik, különösen Tatrangban, Zajzonban és Pürkerecen. Ezt a táncot minden már konfirmált, de még nem házas fiú táncolja karácsony és újév között, de bármely más időszakban is előadhatják. A lányok tánca a csángóleány tánc, egy körtánc, amelynek nincs éneke csak dallama, amire a lányok körbe járnak és egymással párban forognak. Továbbá az egyik hagyományos eseményük a Szent Mihály-napok: ez az ünnep abból a régi szokásból ered, hogy tavasszal a gazdák kihajtották az állatokat a legelőre, ősszel pedig visszahozták őket. A Szent Mihály-napokat azért ünneplik, hogy megköszönjék az állatok biztonságos hazatérését, a nyár végét és a tél közeledtét. Az ünnep részeként mulatságot rendeznek, ahol felvonulnak az állatokkal, a szekeres lovakkal.
A Lábnyikon (Bákó megyében, az egyik legkeletibb magyarok lakta faluban) élő moldvai csángóknál számos hagyomány és ünnep van, amelyek által megőrzik örökségüket és közösségi kötelékeiket. A csángó népzene és néptánc kiemelkedően fontos része a csángó kultúrának. A vallási ünnepek, mint a karácsony, a húsvét és a pünkösd, központi szerepet játszanak a közösségi életben. Az év elején van a „húshagyó”, amelynek időpontja a húsvét időpontjától függ. Ekkor a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) megszervezi a Csontkirály és Babkirály bált, amelyen a csángó falvak lakói részt vesznek, és ahol fellépések és tánc követik egymást egészen a nagyböjt kezdetéig. Ekkor az a szokás, hogy az asztalon hagyják a húst, azt mondva, a halottak visszajönnek és esznek belőle. Húsvétkor a faluban tojásfestés és kolindálás zajlik, ahol a gyerekek piros tojást vagy egyéb kis ajándékokat kapnak az emberektől. Továbbá pünkösd idején sokan elmennek a csíksomlyói búcsúra, sőt akadnak olyanok is, akik annak ellenére, hogy Csíkszereda távol van Bákótól, gyalogosan teszik meg a távot. Júliusban ismét nagy ünnep van a faluban: Szent Anna napján búcsú is van, ilyenkor bálokkal és közösségi mulatságokkal ünnepelnek. Karácsony előtt, a böjt idején, ugyancsak az MCSMSZ által szervezett, Elindultam este guzsalyasba... nevű találkozón, a csángó falvakból érkező hagyományőrző csoportok bemutatkoznak, énekelnek, majd táncházzal zárják az estét. Karácsonykor a gyerekek és a felnőttek énekelni mennek, a gyerekek nappal, a felnőttek pedig este. Újévkor is ez a szokás, viszont ilyenkor több hagyomány is életre kel. Például összegyűlnek fiúk haton-heten és elmennek házról házra, ahol, ha befogadják őket, az egyikük eltáncolja a kecskét – ami ebben az esetben színes papírokból összeállított ruhát jelent. Minden személynek megvan a maga szerepe. Medvével is járnak, különösen azokhoz a házakhoz, ahol lányok vannak, és örömmel megtáncoltatják a medvét.
Tudjuk, hogy többféle csángó közösség létezik, de mégsem tudunk semmit róluk. Így volt a gyimesi csángó ismerősöm is, aki, miután Csíkszeredába került iskolába, ahol a csángó bentlakásban élt a moldvai csángókkal, akkor ismerte meg jobban a moldvai csángók kultúráját, szokásaikat, táncaikat, zenéjüket és életüket. A gyimesi csángók híresek a táncaikról és zenéjükről, amely különleges helyet foglal el a néphagyományok között. A gyimesiek karácsonyi hagyományai közé tartozik a pásztorjáték, amelyet nem a megszokott formában, hanem hagyományosabb módon adnak elő. A szöveg tele van gyimesi csángó szavakkal és nevekkel, a szereplők pedig népviseletbe öltöznek a szokásos jelmezek helyett. Karácsony estéjén, a mise után a gyerekek házról házra járnak, énekelnek és előadják a pásztorjátékot. Januárban a még megtartott szokás az aprószentek, amikor a legények elmennek a lányokhoz, és vesszőkkel megveregetik őket. Ez a szokás nemcsak a naptárban szereplő szentekre emlékeztet, hanem azokra is, akiket nem emlegetnek. Húsvétkor pedig hagyományosan írott tojásokat készítenek, pünkösdkor pedig a zarándoklaton vesznek részt.
Nemcsak a kultúrájukban, a hagyományaikban különböznek a barcasági, moldvai és gyimesi csángók, hanem a népviseletükben is. A barcasági és moldvai csángóknál nagyon érdekes még az, hogy a falvak között is eltérő a népviselet. A barcasági csángóknál, például Hétfaluban egységes a népviseletük, viszont Barcaújfaluban, Apácán és Krizbán már más. Moldvában is ugyanez a helyzet, van, amiben hasonlít, és van amiben különbözik a népviseletük a falvak között. A lábnyiki viselet különbözik a klézseitől, a magyarfalusitól, a somoskaitól és így tovább.
Összegzésként elmondható, hogy a csángók sokszínűsége és gazdag kulturális öröksége lenyűgöző. A moldvai, barcasági és gyimesi csángók mindegyike sajátos népszokásokkal, hagyományokkal és népviselettel rendelkezik, amelyek egyedivé teszik őket. Az általuk őrzött szokások és ünnepek nemcsak a múltjukat, hanem közösségi identitásukat is meghatározzák, biztosítva, hogy ezek az értékek generációkon át fennmaradjanak. Az eltérő hagyományok és népviseletek mind a közös gyökérre utalnak, mégis különleges színezetet adnak az egyes közösségeknek. Ez a sokféleség gazdagítja a magyar kulturális örökséget, és emlékeztet bennünket arra, hogy a hagyományok ápolása és megőrzése milyen fontos szerepet játszik az identitás megőrzésében. Ahogy Biliboc Mónika is mondja: „Számomra a legkedvesebb ünnep és szokás a pünkösd, amikor Gyimesből Csíksomlyóig gyalog elzarándokolunk, általában népviseletben. Ez már kezdett kimenni a divatból, de nekem még mindig nagy örömöt szerez, ha pünkösdkor felvehetem a népviseletemet.” Az ilyen szokások és hagyományok megőrzése mindannyiunk számára értéket jelent.
