A kormányfőtől megkérdezték: figyelembe vették-e a hatóságok azt a helyzetet is, amikor a szülők nem akarják, hogy gyermekeiket koronavírus-tesztnek vessék alá. Cîţu azt válaszolta, reméli, hogy most, amikor a gyermekek esetében az úgynevezett „invazív” tesztekről áttérnek a nyálból végzett tesztekre, nem lesz már ilyen eset. „Igyekszünk minden körülményt biztosítani, hogy az iskola továbbra is fizikai jelenléttel működjön. Ha valaki nem akarja az iskolában tesztelni a gyermekét, megteheti máshol, ahol megbízik a tesztelésben” – magyarázta a miniszterelnök. Kérdésre válaszolva megerősítette: azok a gyermekek, akik esetében a szülők nem engedélyezik a koronavírus-teszt elvégzését, online fogják tanulmányaikat folytatni. A kormányfő szerint a koronavírus-teszteket a lehető legrövidebb időn belül az iskolák rendelkezésére fogják bocsátani.
Kik fognak online tanulni a diákok közül?
A tanulók koronavírus-tesztelését az iskolai orvosi rendelők személyzete, vagy az egészségügyi igazgatóság által kiküldött csapat fogja végezni a tanintézményekben, de ezt megejthetik azokon a klinikákon is, amelyeket a szülők kiválasztanak – jelentette ki Florin Cîţu kormányfő.