Florin Cîţu kormányfő meg van győződve arról, hogy június elsejére sikerül elérni az ötmillió beoltott személlyel kapcsolatos célkitűzést.
- Az eddigi ritmusban folytatjuk. A kormány biztosítja az erőforrásokat, és az elkövetkező időszakban még több oltási akciót szervezünk, hogy megvalósíthassuk a célkitűzést: június elsején elérni az ötmillió beoltottat. Továbbra is bízom eme célkitűzés megvalósításában” - fejtette ki Cîţu ma, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) végrehajtó bizottságának ülése előtt.Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha június elsejéig mégsem oltanak be ötmillió személyt, a kormányfő azt válaszolta, hogy el fogják érni a célkitűzést.
„Nagyon sok esetben mondta már nekem nagyon sok személy, hogy nem lehet megvalósítani valamely ambiciózus tervet. Én azt mondtam, hogy a legnagyobb mértékű gazdasági fejlődésünk lesz az Európai Unióban, és ez meg is valósult; azt mondtam, hogy vissza fogunk térni a normalitáshoz, és lesz elegendő dózis vakcinánk, és van is elegendő” - szögezte le a kormányfő.
Az egyetlen olyan uniós ország vagyunk, ahol már előzetes beütemezés nélkül bárki beoltathatja magát - mondta a kormányfő.
Hozzátette, akkor is elegendő oltása lesz Romániának, ha a szakemberek esetleg azt javasolják, hogy egy harmadik adag is szükséges az immunizáláshoz.
Rámutatott: a Bukarestben a hét végén szervezett oltási maraton „rendkívüli eredményekkel” zárult, több mint 20 ezer személyt oltottak be koronavírus ellen.
„Ez mutatja, hogy a romániaiak minél előbb vissza akarnak térni a normalitáshoz, és megértették, hogy a normalitáshoz való visszatérés egyetlen módja az immunizálás” - mondta a kormányfő. Hozzátette, a fertőzöttségi ráta jelentős mértékű csökkenést mutat, miközben az átoltottsági arány nő.