A bukaresti törvényszék 2019 januárjában kimondott első fokú ítéletében a Hexi Pharma vállalat vezérigazgatóját, Flori Dinut három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték magánokirat-hamisítás és a betegségek visszaszorítására tett erőfeszítések meghiúsításában való bűnrészesség miatt. Mihai Leva termelési igazgatót három év és nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték. A bírók ugyanakkor 2,6 millió lejes bírság kifizetésére kötelezték a Hexi Pharma vállalatot.
Ezeket az ítéleteket a ítélőtábla pénteken megsemmisítette azzal az indokkal, hogy a bűncselekmények elévültek. A bírák, mint az utóbbi időben más fontos ügyekben is, az alkotmánybíróság elévülésre vonatkozó döntéseit vették alapul.
A Hexi Pharma tulajdonosa, Dan Condrea öngyilkos lett 2016 májusában, amikor megtudta, hogy büntetőeljárás indult ellene a kórházak százainak oldott állapotban szállított fertőtlenítőszerek miatt.
A Hexi Pharma-perben már két évvel ezelőtt jogerős ítéletet kellett volna hirdetnie a fővárosi ítélőtáblának, 2020 novemberében azonban a bírói testület kért egy újabb szakértői jelentést. A tárgyalást azóta több ízben is elhalasztották a szakértői véleményre várva, amely azonban végül nem hozott újat az ügyben.
A bukaresti törvényszék 2019-ben körülbelül 125 millió lejes kártérítés kifizetésére is kötelezte a Hexi Pharma vállalatot; ennyi volt a kórházak százainak eladott hamisított fertőtlenítőszerek értéke. Az ítélőtábla azonban ezeken az összegeken is módosított, egyeseket csökkentett, másokat teljesen eltörölt.
A kár megtérítése érdekében a bírói testület fenntartotta a cég ingatlanjainak zárolását.
A legfőbb ügyészség 2017 márciusában emelt vádat a Hexi Pharma ellen 340 rendbéli (ezek közül hét esetben rendkívül súlyos következményekkel járó) csalás, hamis okirat tudatos felhasználása (61 esetben), valamint a betegségek visszaszorítására tett erőfeszítések meghiúsításában való bűnrészesség miatt.
Ugyanabban az ügyben a Hexi Pharma vezérigazgatóját, Flori Dinut 49 rendbéli magánokirat-hamisítás, valamint a betegségek visszaszorítására tett erőfeszítések meghiúsításában való bűnrészesség vádjával, Mihai Leva termelési igazgatót 33 rendbéli magánokirat-hamisítás és a betegségek visszaszorítására tett erőfeszítések meghiúsításában való bűnrészesség vádjával állították bíróság elé.
Az ügyészek szerint 2010. június 1-je és 2016. május 16-a között a Hexi Pharma vállalat 340 egészségügyi intézmény képviselőit csapta be azzal, hogy valótlanságot állított az általa forgalmazott fertőtlenítőszerek minőségéről, pontosabban a hatóanyagok koncentrációjáról és baktériumölő képességéről, ugyanakkor a termékek címkéin is megtévesztő adatokat tüntetett fel, rábírva ezzel az intézményeket, hogy megvásárolják a termékeket.
Ugyanakkor a Hexi Pharma 2012. október 12-e és 2016. március 9-e között 61 esetben mutatott be valótlan adatokat tartalmazó dokumentumokat a fertőtlenítőszereket ellenőrző országos bizottság előtt, hogy megkapja a forgalmazási engedélyt.
Az ügyészek szerint a Hexi Pharma 2010. június elseje és 2016. május 16-a között Románia csaknem minden nagy egészségügyi intézményének hamisított, így hatástalan fertőtlenítőszereket adott el, meghiúsítva ezzel a kórházi fertőzések megelőzését célzó intézkedések eredményességét. Ebben az időszakban Flori Dinu vezérigazgató irányította a szóban forgó termékek értékesítését.
A vezérigazgatót azzal is vádolták, hogy 2014. február 4-e és 2016. március 9-e között 49, valótlan adatokat tartalmazó okiratot látott el kézjegyével abból a célból, hogy a vállalat megszerezze a fertőtlenítőszereket ellenőrző országos bizottságtól a piaci forgalmazásra vonatkozó engedélyt.
Mihai Leva termelési igazgató segédkezett abban, hogy az ország nagy egészségügyi intézményeihez eljuttassák a gomba- és baktériumölőnek nevezett, valójában hatástalan szereket. Szintén Mihai Leva 33 esetben látott el kézjegyével olyan dokumentumokat, amelyek valótlan adatokat tartalmaznak a Hexi Pharma termékeivel kapcsolatban, hogy megszerezzék a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket - állították akkor az ügyészek.
Megszüntették az eljárást a Hexi Pharma két igazgatója ellen – elévült az ügy
A bukaresti ítélőtábla pénteken elrendelte a büntetőeljárás megszüntetését a Hexi Pharma két igazgatója, Flori Dinu és Mihai Leva ellen arra hivatkozva, hogy az ellenük felhozott bűncselekmények elévültek.