Úgy tűnik, Zelenszkij kezd Bidennek is az idegeire menni. Az ok a przewodówi két emberáldozattal járó rakétabecsapódás. A lengyel híreket követően rögtön Zelenszkij is megszólalt, s bár ki nem mondta, de félreérthetetlenül utalt arra, hogy a provokációt a NATO-nak meg kell torolnia az orosz agresszoron. Hiszen a rakéta az ukrán hadvezetéstől származó információk szerint bizonyosan csak Oroszországból jöhetett. Hogy az oroszok miért éppen egy vidéki gabonaraktár megtámadásával provokálnák a NATO-t? Arról nem esett szó.
A következő napokban azonban lengyel és NATO katonai szakértők a legapróbb részletekig megvizsgálták a becsapódás helyszínét és megállapították, hogy a becsapódott rakéta szovjet gyártmányú légelhárító rakéta volt, mellyel az orosz és az ukrán hadsereg is rendelkezik. Csakhogy az oroszok által ellenőrzött területekről nem lehetett kilőni a rakétát, mert ahhoz nem elegendő a hatótávolsága, másrészt a becsapódás iránya sem igazolhatja a vádakat. Nem férhet hozzá kétség, hogy a rakétát Ukrajnából lőtték ki. Aztán Joe Biden is megszólalt és félreérthetetlenül közölte, hogy a röppálya alapján a rakéta Ukrajnából érkezett. Európa a Neue Zürcher Zeitung beszámolója szerint megkönnyebbült, mert kiderült, hogy – bár a NATO tagok is konzultáltak egymással és felkészültek a legrosszabbra is – a casus belli esete nem áll fenn. Ugyanakkor a vezéregyéniségek Bidentól Jens Stoltenbergig, sőt egészen Giorgia Meloniig elismerték Kijev jogát az önvédelemhez, és végső fokon Moszkvát tekintették a fő felelősnek, hiszen az ukránok rakétájukkal feltehetőleg egy orosz rakéta becsapódását akarták elhárítani.
Azt persze mindenki tudhatta, hogy az amerikai műholdrendszer felvételei közt a történéseknek nyoma kellett, hogy maradjon. Tehát ha valaki, Joe Biden ebben az esetben tényleg pontosan tudhatta, mit beszél.
Csakhogy Zelenszkij a nyugati véleményeket napokig nem volt hajlandó elfogadni. Az ukrán hadsereg információira hivatkozva mély meggyőződéssel tagadta, hogy a rakétát ukrán területről lőtték volna ki. Követelte, hogy ukrán szakértők is részt vehessenek a becsapódás helyszínen végzett szakértői vizsgálatokon. A nyugatiak ezt is lehetővé tették számára. De meggyőződésétől ez sem téríthette el. Ekkor próbált közvetlenül Biden elnökkel beszélni. Ő azonban nem vette fel a telefont.
Biden számára az sem bizonyult igazán meggyőzőnek, hogy Zelenszkij szerint a felvételeken látható krátert nem okozhatta egy légelhárító rakéta. Egy nemzetközi összejövetelen elhangzott videobeszédét Zelenszkij azzal zárta, hogy bár ő sem tudja, mi történt, de meggyőződése szerint egy orosz rakéta okozta a robbanást. Ezt a nyugatiak is szó nélkül hagyták, hiszen végül is igaz volt. A rakéta valóban Oroszországból (egészen pontosan a Szovjetunióból) származott.
Zelenszkij makacskodása nem csak a lengyeleket irritálta, de a Financial Times-ban egy ukrajnai NATO diplomata is azt nyilatkozta: „Az ukránok nyíltan hazudnak… Ez kezd nevetségessé válni, mert fokozatosan lerombolják a beléjük vetett bizalmat. Senki nem hibáztatja őket, mégis ragaszkodnak a hazugságaikhoz. Ez pusztítóbb, mint a rakéta maga.”
A nyugati sajtó általában úgy véli, hogy Ukrajna azért hárít el magáról makacsul min
den felelősséget, mert rögeszmésen fél attól, hogy esendőnek mutatkozzon. Azt Zelenszkij sem veszi észre, hogy ezzel maga támasztja alá a hellyel-közzel még a NATO államok közvéleményében is hangoztatott gyanút, hogy voltaképpen az ukránok provokáltak abban a hitben, hogy a Nyugat kap az alkalmon, és immár a NATO is Ukrajna segítségére siet. Annál is inkább, mert ezt Zelenszkij korábban többször is igényelte.
Csakhogy a nyugati közvélemény megkönnyebbülése is bizonyítja, hogy a Nyugatnak ugyanúgy nem érdeke a konfliktus – elkerülhetetlenül világháborúba torkolló – eszkalációja, mint Oroszországnak.
Ukrajna számára hatalmas a tét. Nem véletlenül rettegnek a külföldi támogatás elvesztésétől és a nyugati partnerek „árulásától”. Nagy igyekezetükben azonban szinte lehetetlenre vállalkoznak. Egyrészt immunizálniuk kell magukat az ellenséges propagandával szemben, másrészt életben kell tartaniuk az ukrán népességben és a nyugati partnerekben azt a benyomást, hogy Ukrajna Európa demokratikus éltanulója, aki legyőzhetetlen katonai védőbástyaként szolgál a Nyugatnak. Hogy ez az emberfeletti önkép gyakorta szemben áll a valósággal, nem csupán a lengyelországi rakétabecsapódás kapcsán lepleződhet le. Ez már korábban is számos esetben megtörtént. A nyugati közvélemény azonban ezeket a jeleket általában figyelmen kívül hagyta. A lengyelországi incidens azonban a Nyugatot is elrettentette.
Annál is inkább, mert bár az amerikai katonai vezérkari főnök, Mark Milly két alkalommal is arról beszélt, hogy az ukránok által visszahódított területek lehetőséget teremtenek a béketárgyalások megkezdésére, a konfliktus politikai megoldására, Zelenszkíj hallani sem akar béketárgyalásokról. Úgy véli: Oroszországnak pusztán lélegzetvételnyi időre van szüksége, hogy újjászervezze hadseregét. Az ilyen „béketárgyalások” szerinte csak súlyosbíthatnák a helyzetet. „Egy igazi, tartós és tisztességes béke csupán az orosz agresszió maradéktalan szétzúzása nyomán teremthető meg” – véli. Ami magyarán csupán az orosz hadsereg teljes és végérvényes megsemmisítése esetén lehetséges. Hogy ez tényleg így lenne-e, fogas kérdés.
Amiben bizonyosak lehetünk: ez a „megoldás” bizonyosan többe fog kerülni mindenkinek a legkedvezőtlenebb békénél is. Még ha az ukránok nyernék is meg a háborút (ami immár kizárólag a Nyugat elszántságától függ), a győzelembe Ukrajna is belerokkanna…
A Fehér ház egyelőre megnyugtatta Zelenszkijt, hogy Amerika nem fog senkire nyomást gyakorolni. A döntés kizárólag az ukrán vezetésen áll. Csakhogy úgy látszik, mindketten megfeledkeznek a demokrácia alapjáról, az amerikai, az európai, az ukrán, az orosz populuszról.
Az meddig fogja bírni?
