A Hungarikum Kavalkádot a kolozsvári Maneszes Márton nótaénekes álmodta meg 2018/19-ben, ám a világjárvány miatt a nagyszabású elképzelés – a magyar nóta és operettkultúra tradíciójának folytatása, a legismertebb darabok bemutatása az erdélyi, magyarországi, valamint a nyugatra elszármazott zenekedvelő magyarok (és nemcsak) számára is – meghiúsult. A magyar nóta és a magyar operett szerelmese maga is fellép a márciusi koncerten, amelyen a közönség rajta kívül hallhatja a szintén kolozsvári Vigh Ibolyát – a Gheorghe Dima Zeneakadémia végzettjét, a Kolozsvári Magyar Opera szólistáját –, továbbá a marosvásárhelyi Buta Árpád nótaénekest – aki ugyancsak a kolozsvári zeneakadémián diplomázott, majd színháztudományi doktorit szerzett, és többek között a Marosvásárhelyi Rádiónál operett és magyar nóta műsor szerkesztéssel foglalkozik –, végül, de korántsem utolsó sorban pedig a 30 éves múltú, azóta világhírűvé vált, klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttest, a világon egyedülálló, komolyzenei művek mellett hagyományos magyar cigánymuzsikát, magyar nótát és népdalt játszó 100 Tagú Cigányzenekart.
A szervezők elképzelése szerint a sorozatot záró századik koncertnek szintén Kolozsvár ad majd otthont, ennek időpontja természetesen még korántsem ismert, így egyelőre csak az biztos, hogy az első, a szervezők szerint minden eddiginél magával ragadóbb műsornak március 11-én 17 órától a sétatéri új sportcsarnok, vagyis a BT Aréna ad otthont.