A belügyminisztérium összesítése szerint szombaton 288 ezren tiltakoztak több mint 2 ezer helyszínen. Az útblokádoknál történt balesetekben egy ember szombat délelőtt meghalt, 409-en megsérültek, köztük 14-en súlyosan. A rendőrség 273 embert állított elő, köztük 73-at az éjszakai incidenseken, s 157-en kerültek őrizetbe.
Az interneten felháborodott autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó láthatósági sárga mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalma nagyobb útkereszteződések, benzinkutak, bevásárló központok, repülőterek, pályaudvarok, autópályák le- és felhajtóinak elfoglalására, valamint a városok körüli körgyűrűkön forgalomlassító akciókra kérték az autósokat szombaton az üzemanyagok környezetvédelmi adójának jövőre tervezett emelése miatt.
A városokban rendezett békés tüntetéseken nem történtek rendbontások, az incidensek a blokádokon vagy a forgalomlassító akciókon a tüntetők és a megmozdulást nem támogató autósok között robbantak ki. A helyszínekre több ezer rendőrt vezényeltek ki, köztük 28-an sérültek meg.
„Nyugtalanító volt az éjszaka. Voltak támadások, verekedések, késelések a sárga mellényesek között. Egyes helyeken sok volt az alkohol, és erőszakos magatartásra ösztönzött egyeseket, ez pedig elfogadhatatlan” – mondta a miniszter. Christophe Castaner a szombat esti halálos balesetre emlékeztetve arra kérte a spontán szerveződő akciót meghirdetőket, hogy minden megmozdulást jelentsenek be azért, hogy azokat a rendőrség biztosítani tudja.
A pártoktól és szakszervezeti támogatásoktól mentes, spontán módon, a közösségi oldalakon szervezett megmozdulás az egész országra kiterjedt és a francia kormány gazdaságpolitikája, valamint Emmanuel Macron államfő elleni elégedetlenség kifejeződése lett.
Francia elemezők szerint jóllehet a franciák háromnegyede támogatja a sárga mellényeseket, a részvétel a tüntetéseken a vártnál kisebb volt, az ország nem bénult le, s ez némi mozgásteret ad a kormánynak, amely már jelezte, hogy nem változtat a környezetvédelmi adót érintő politikáján.
„Az ökológiai adópolitikában folytatjuk a megkezdett utat. Felelőtlenség lenne nem folytatni” – mondta vasárnap Francois de Rugy környezetvédelmi miniszter a Le Parisien című napilapban megjelent interjúban.
„Azért választottak meg minket, hogy rendezzük a ránk maradt problémákat és folytatni fogjuk fáradhatatlanul. Mindenképpen fel kell számolni az autózás, a benzin, a gázolaj csapdáját, amelybe mindannyian régóta beleestünk” – fogalmazott a tárcavezető.
Francois de Rugy elutasította azt a feltételezést, hogy az államfő, akinek a tetszési mutatója a 25 százalékos mélypontra süllyedt, elvesztette volna az irányítást.
„Szerintem inkább a türelmetlenség kifejeződése történt. Nagyon erős a várakozás az eredményekre, amit nagyon nehéz 18 hónap (kormányzás) után kielégíteni. És nem a nehézségek előtti kapitulálással fogjuk a válaszokat megtalálni” – hangsúlyozta a miniszter.
Sébastien Lecornu, az önkormányzatokért felelős államtitkár a Le Journal du Dimanche című napilapnak adott interjúban úgy vélte, hogy a mintegy félmillió eurós rezsicsökkentő csomagban az energetikai átmenet támogatására szerdán bejelentett kompenzációs intézkedések „promócióját” folytatni kell. A lapban közzétett felmérés szerint viszont a franciák 62 százaléka úgy véli, hogy „a vásárlóerőt előnyben kell részesíteni, s lassabban kéne az energetikai átmenettel haladni”.