Magyar NB I., 19. forduló: élre állt az FTC a téli szünet előtt

Magyar NB I., 19. forduló: élre állt az FTC a téli szünet előtt
A Ferencváros zárja az élen az évet a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a szombati, 19. fordulóban begyűjtötte a három pontot a Vasassal szemben, míg az eddig éllovas Videoton kikapott Szombathelyen.

A forduló zárómérkőzésén a Ferencvárosi Torna Club 2–0-ra győzött a Szusza Ferenc Stadionban. A Videoton egészen a ráadásig döntetlenre állt a Haladás vendégeként, de végül pont nélkül kellett távoznia.

A harmadik helyezett Debrecen sem szerzett pontot, mivel kikapott Mezőkövesden a Diósgyőrtől úgy, hogy egy félidőt emberhátrányban játszott, a lefújás előtti percben pedig kilenc emberre fogyatkozott.

A negyedik Honvédnál ugyanakkor a Paks elleni győzelem sem volt elég ahhoz, hogy a vezetőedző megtarthassa állását: a címvédő kispesti klubnál azonnal hatállyal bontották fel a holland Erik van der Meer szerződését.

Eredmények: • Szombathelyi Swietelsky Haladás–Székesfehérvári Videoton FC 1–0 (Mészáros Károly – 92. perc; a 44. percben Németh Márió, illetve az 55. perc Danko Lazovics 11-est hibázott) • Budapesti Honvéd–Paksi FC 1–0 (Gazdag Dániel – 61. perc) • Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (Balmazújváros)–Mezőkövesd Zsóry FC 0–0 • Puskás Akadémia FC–Újpest FC 2–1 (Ulysee Diallo – 7. és Antonio Perosevics – 37. perc, illetve Obinna Nwobodo – 57. perc) • Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 3–2 (Ugrai Roland – 12., Dejan Karan – 17. és Busai Attila – 76. perc, illetve Takács Tamás – 36. és Tőzsér Dániel – 82. perc, 11 m;  kiállítva: Alekszandar Jovanovics – 45 + 1. és Ferenczi János – 96. perc, mindkettő Debrecen) • Budapesti Vasas FC–Ferencvárosi Torna Club 0–2 (Lovrencsics Balázs – 2. és Fernando Gorriarán – 92. perc).

A góllövőlistát az FTC válogatott játékosa, Varga Roland vezeti 13 találattal.

A tabellán:

1.       FTC  19      12      5        2        38–17         41

2.       Videoton     19      11      5        3        41–22         38

3.       Debrecen     19      9        4        6        34–23         31

4.       Honvéd       19      8        4        7        31–30         28

5.       Újpest         19      6        8        5        26–25         26

6.       Diósgyőr     19      7        4        8        32–30         25

7.       Paks  19      6        6        7        27–30         24

8.       Puskás A.   19      6        5        8        26–31         23

9.       Vasas          19      6        3        10      24–37         21

10.     Haladás      19      6        2        11      19–33         20

11.  Balmazú.       19      4        7        8        24–28         19

12.  Mezőköv.      19      3        7        9        20–36         16