A pályaudvaron megkéselt katona a Sentinelle terrorellenes egység járőre volt, nincs életveszélyben, a támadót előállították – jelentette be Gérald Darmanin francia belügyminiszter hétfő este. Mint arról a BFMTV csatorna beszámolt, a katona a vállán sérült meg. A támadó vélhetőleg egy mentálisan beteg francia állampolgár, aki 2018-ban egy gyilkossággal összefüggésben már egyszer az igazságszolgáltatás célkeresztjébe került. A Kongóból származó férfi állítólag azért támadt a katonára, hogy bosszút álljon a francia katonáknak a hazájában való bevetése miatt.
A katonai táborban az egység tagjait 15 személyes, cölöpökön álló faházakban szállásolják el. A 65 nap alatt kiépített bázison van egy műveleti központ, étkezde és egy gyengélkedő is. A táborparancsnok, Michel Bergier ezredes a Euronewsnak azt mondta: a hadseregben eltöltött több mint negyven éve alatt ez az első alkalom, hogy ilyen létesítményt lát. „A második világháború óta ez a legnagyobb tábor, amely valaha is épült Párizsban” – állapította meg.
A július 26-án kezdődő ötkarikás játékok előtt az egyik nagy francia közvélemény-kutató, a Fiducial/Odoxa a Le Figaro lap megbízásából készített felmérést. Eszerint a franciák 68 százaléka kifejezetten aggódik a biztonság miatt, főként a turisztikailag kiemelt területeken, hasonlóképpen a tömegközlekedési eszközökön, legyen szó helyi buszjáratokról, a földalattiról, az elővárosi vonatokról vagy akár a távolsági buszokról.
Franciaországban március végén emelték a legmagasabb szintre a biztonsági készültséget, miután több halálos áldozattal járó merénylet történt a Moszkva melletti Krasznogorszkban egy koncertteremben. A cselekményért az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet vállalta a felelősséget. A párizsiak különösen aggódnak az olimpia nyitóünnepsége miatt, amely a Szajnán zajlik majd, hajók és csónakok jelennek meg, s a partról turisták tömegei figyelik a látványosságot.
Gérald Darmanin belügyminiszter az AFP-nek arról számolt be, hogy mintegy 45 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítanak az esemény biztosítására Párizs környékén. A játékok ideje alatt 18 ezer francia katonát vetnek be szerte az országban, közülük 4500-at a fővárosban, továbbá 3000 légi bevetésben jártas katonát – a mintegy 35 ezer rendőr és csendőr mellett. A francia rendőrök, csendőrök munkáját a nyelvi-kulturális akadályok leküzdése érdekében külföldi kollégák is segítik majd, tette hozzá a belügyminiszter.
A belügyminisztérium megerősítette, hogy ezen a héten 43 katari rendőr érkezett Párizsba, és további 62 rendfenntartó lép szolgálatba az augusztus 11-ig tartó játékok idején. Az összesen 105 katari rendőrből álló kontingens soraiban egy rendőrkutyás alakulat is helyet kap. Feladatuk a táskákba vagy ruha alá rejtett robbanószerkezetek felkutatása lesz a versenyhelyszíneken, de a kutyás egységek ott lesznek a Charles de Gaulle repülőtéren is.
A spanyol belügyminiszter szintén közölte, hogy Madrid 313 rendőrt küld Párizsba, ezzel segítve az olimpiai és paralimpiai játékok biztonságos lebonyolítását. Gérald Darmanin szerint mintegy nyolcvan ország szakemberei segítik a francia hatóságok munkáját, amelyek rendőröket, csendőröket és tűzszerészeket küldenek az olimpia idejére. Ezeket az országokat a szakértelmük és technikai képességeik alapján választották ki – magyarázta a miniszter a FranceInfo rádió adásában.
ÚSZOTT A SZAJNÁBAN A PÁRIZSI FŐPOLGÁRMESTER
Úszott a Szajnában a párizsi főpolgármester, Anne Hidalgo, hogy bizonyítsa a folyó tisztaságát. A nyílt vízi úszók és a triatlonosok is versenyeznek majd a jövő pénteken rajtoló olimpián a Szajnában. A politikus a városháza mellett ugrott bele a folyóba, amelynek tisztaságával kapcsolatban az elmúlt hónapokban komoly aggályok merültek fel. Hidalgo ezért már június 20-án bejelentette: a mostani héten úszni fog a Szajnában, bizonyítva, hogy az már nem szennyezett. „A víz tökéletes, csak kicsit hideg” – mondta a folyóban mintegy 100 métert tempózó Hidalgo, akihez a helyi sportszervezetek úszói mellett Tony Estanguet, az olimpia szervezőbizottságának elnöke és Marc Guillaume közgazdász, párizsi régió prefektusa is csatlakozott. A főváros térségében 2015 óta 1,5 milliárd eurót fordítottak tisztító- és vízelvezető rendszerek telepítésére azért, hogy a nyílt vízi úszóversenyeket a Szajnában, a metropolisz nevezetességei mentén rendezhessék meg. A párizsi III. Sándor hídnál és környékén július 30-án, 31-én és augusztus 5-én a triatlonosok úsznak, augusztus 8-án és 9-én pedig a nyílt vízi úszók ugranak a Szajnába, amelynek hat kilométeres szakaszán lesz a jövő pénteki megnyitó.