A szobrok és pasztellek együttes jelenlétére épített kiállítás a teljesség igénye nélkül ugyan, de híven tükrözi Lőrincz Lehel térbe és síkba fogalmazott művészi univerzumának sajátosságait.
S hogy ki is volt ő tulajdonképpen? Képzőművész a szó legteljesebb és legnemesebb értelmében. Szobrász, aki messzemenően ismerte legkedveltebb nyersanyagának, a fának valamennyi titkát, de aki a kő és fém világában is legalább annyira otthonosan mozgott. És grafikusművész, akinek a nehéz, szobrászi munkában edzett ujjai alkalomadtán a kellő körültekintéssel és gyöngédséggel nyúltak a pasztellkréta után, hogy így teljesítsék ki azt a sajátos művészi világot, amelyet évtizedek kitartó munkájával megteremtett.
A Farkas utcai templom
S bár homlokegyenest különböző műfajokról van szó, a belőlük áradó művészi üzenet mélysége, igaza azonos. Aminthogy azonos az az igényesség is, amellyel alapanyagtól és munkaeszköztől függetlenül az alkotó térbe és síkba, formákba és színekbe lényegítette elképzeléseit, érzéseit és gondolatait, a jelen és a múlt, a természet és az épített környezet, az egyszerű falusi miliő és a műemléképületek, a magyar monda és hitvilág, az emberi kapcsolatok, a lélek mélységeinek feltárására irányuló törekvéseit. Tette pedig ezt már szinte az eredetekig visszamenő, nemes egyszerűséggel, lényegre törekvéssel. Innen a szobrait jellemző tömörség, a már szinte történelem előtti korokat idéző ősi jelleg. Ugyanakkor azonban ezek az archaikus formák a lehető legmodernebb köntösben jelennek meg. Robusztusság és gyöngédség együttes jelenléte valamint erőteljes pszichológiai motiváltság jellemzi három dimenziós alkotásait.
Pasztellképeiben pedig színéhségét élte ki maximálisan a művész. Szobrászi habitusa azonban a grafikust sem hagyta érintetlenül. Valósághű, jobbára határozott kontúrokkal rendelkező pasztelljei nem a műfajra általában jellemző sejtelmességre építenek elsősorban. Sokkal inkább a pillanatnyi élmény mélységének a karakteres megjelenítésére. Olybá tűnik mintha a művész már szinte a lehetetlent megvalósítva, pasztellkrétával faragta volna papírra a témát. Ettől oly sajátosak a hangulatokat, érzelmeket színekbe, formákba öntő, jobbára táji meghatározottságú pasztellképei. De persze a művésztől a portré és a csendélet sem idegen.
Verespataki nehézségek
Lőrincz Lehel hagyományokban gyökerező, de modern képzőművészeti nyelven megfogalmazott életművének jellemzője az igényesség és a közérthetőség. Itt bemutatott alkotásaira is ez jellemző, és sikerük is innen eredeztethető.
A bensőséges hangvételű megnyitón Szőllősi János lelkipásztor utalt arra a szoros kapcsolatra, ami a művészt az egyházközséghez fűzte, melynek presbitere is volt. S mintha megérezte volna, halála előtti napon elbúcsúzott édes gyermekeinek tekintett munkáitól – jegyezte meg a megbecsült hagyatékot féltő gondoskodással kezelő lelkipásztor.
A vasárnapi megemlékezés hangulatát Szöllősi Rebeka és Szöllősi Zsófia tisztán csengő hegedűjátéka tette még ünnepélyesebbé. A két tehetséges művészpalánta Bach- és Kodály-műveket adott elő.
A kiállítás április 15-ig tekinthető meg (Horea út 53. szám, oldalsó bejárat) hétfőn, kedden és csütörtökön 9-12 óra valamint szerdán és pénteken 16-19 óra között, továbbá vasárnap, az istentisztelet után.
(Borítókép: Lőrincz Lehel - Önarckép)
