A Libanonban tartózkodó több mint ezer román állampolgár távozását sürgetik

A bukaresti külügyminisztérium mobil konzuli missziókat küldött Bejrútba és Libanon más városaiba, hogy segítséget nyújtson az erre igényt tartó több mint ezer román állampolgárnak a térség mielőbbi elhagyásában.

A tárca az Agerpres hírügynökség megkeresésére kedden azt közölte: eddig 1136 román állampolgár, illetve családtagjaik közölték Románia bejrúti nagykövetségével, hogy Libanonban tartózkodnak. A külképviselet állandó kapcsolatban áll velük.

A román külügyi tárca folyamatosan egyeztet regionális partnereivel és az EU tagállamaival a közel-keleti politikai és biztonsági helyzet alakulásáról, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy már 2023 októberében a 9 fokozatú kockázati skála 8. szintjére emelte Libanonra vonatkozó figyelmeztetését, azt tanácsolva a román állampolgároknak, hogy kerüljenek minden utazást.

A súlyos és kiszámíthatatlan biztonsági kockázatokra hivatkozva a román külügyminisztérium nyomatékosan kéri a már Libanonban tartózkodó román állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el az országot a még igénybe vehető légi útvonalakon.

Az izraeli hadsereg kedd hajnalban bejelentette, hogy korlátozott katonai műveleteket indított Libanonban, az izraeli határ mentén. A hadsereg közleménye szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadják.

(Fotó: Wikimedia commons)