Leomlott a szilágycsehi református templom tornya

Forrás: Facebook
Kedd este leomlott a Szilágycsehi református templom tornya és az épület jelentős része. A helyszínre érkező tűzoltók azonnal megkezdték a romok átvizsgálását az esetleges áldozatok után kutatva. A Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) képviselője közölte, a balesetben egy rendőrnő megsérült, ugyanakkor az omlás a közelben parkoló autókat is megrongálta.

A rendőrnő az omlás idején épp a rendőrség épülete felé tartott. A sérültet kórházba szállították kivizsgálásra és ellátásra, állapota stabil, eszméleténél volt – közölték az Agerpres szerint a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság képviselői.

A lehulló fal- és tetőszerkezeti elemek több, a járdán és az úttesten parkoló gépkocsit is megrongáltak. A környéken rövid időre pánik alakult ki, az anyagi kár jelentős. A hatóságok lezárták az érintett útszakaszt, miután a torony az úttestre dőlt, teljesen elzárva a forgalmat mindkét irányban.

A beavatkozásban a szilágycsehi tűzoltók mellett zilahi egységek is részt vettek, több tűzoltóautóval, rohammentővel, speciális mentőfelszereléssel és keresőkutyás egységgel.

Nem hivatalos források szerint a templom közvetlen környezetében földmunkák zajlottak az elmúlt időszakban, ami felveti annak lehetőségét, hogy ezek is hozzájárulhattak az épület szerkezeti instabilitásához. A hatóságok vizsgálják az omlás pontos okait.

A kulturális minisztérium közölte, a területet munkatelepként elkerítették. A beomlás okait az illetékes hatóságok vizsgálata hivatott tisztázni. A nyomozás kiterjed arra is, hogyan zajlottak a kivitelezési munkák a területen.

A hatóságok a helyzet alakulását folyamatosan figyelemmel kísérik, és ígéretük szerint az újabb hivatalos információkat azonnal közlik, amint rendelkezésre állnak. A minisztérium közleményében azt is jelezte, mindent megtesznek azért, hogy a helyzet tisztázása és a vizsgálatok lezárása után folytatódhasson a helyreállítás, és megmentsék a több száz éve örökölt értékeket.

A szilágycsehi református templom Szilágy megye egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke. Középkori eredetű épület, mai formájának magja a 15–16. század fordulóján alakult ki, amire a szentély boltozatán fennmaradt 1519-es évszám is utal. Az eredetileg gótikus stílusú, egyhajós templom a reformáció után került a református közösség használatába, és azóta is a helyi egyházközség központja.

Az épület története során többször megsérült, a 17. század elején tűz pusztította el a tetőszerkezetet, a későbbi évszázadokban pedig több javítás és átalakítás történt. Az állagmegóvás érdekében a közelmúltban átfogó felújítási program indult, a 2024 decemberében kezdődött, mintegy 10 millió lej értékű munkálatokat vissza nem térítendő támogatásból tervezték megvalósítani. A munkálatok célja az épület szerkezetének megerősítése, a homlokzatok és a tetőszerkezet helyreállítása, valamint a a közmű- és elektromos hálózat felújítása volt - áll a minisztérium közleményében. A kivitelezést 2027 végéig kellett volna befejezni.