Vasárnap 12 égési sérültet szállítottak a védelmi minisztérium egészségügyi küldetésekre kialakított repülőgépeivel külföldre - Brüsszelbe, Milánóba, Berlinbe, Grazba, Bécsbe, Lübeckbe és Bergenbe. A legsúlyosabb - bőrfelületük 80, illetve 45 százalékát érintő - égési sérüléseket szenvedett pácienseket Olaszországba vitték.
A Romániában ápolt további 29 könnyebb és közepes esetettel együtt jelenleg a szombati baleset 44 sérültje van még kórházban - közölte a tárca.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn bejelentette, hogy hivatalból két büntetőeljárást indított a crevediai LPG-állomásnál történt robbanások ügyében.
A vádhatóság közleménye szerint a létesítmény engedélyeztetésével kapcsolatban merült a hivatali visszaélés gyanúja. Ez a bűncselekményt egyes megvesztegetett köztisztviselők követhették el.
A DNA hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárás nem konkrét személyek ellen indult, egyelőre csak a gyanú megalapozottságát vizsgálják.
Amint arról korábban tudósítottunk, a robbanásoknak két halálos áldozata van: az autógáz-töltőállomással szemben lakó házaspár. Médiabeszámolók szerint a gázszag miatt ajtót nyitó asszony egész teste lángba borult a robbanás pillanatában, és testfelületének 95 százaléka megégett. Ennek láttán férje szívrohamot kapott és meghalt, a menthetetlen állapotban lévő asszony pedig vasárnap délben hunyt el.
A Bukaresttől 25 kilométernyire lévő Crevedián egy olyan autógáz-töltőállomásnál következett be két órán belül két pusztító robbanás, amelynek a működési engedélyét - szabálytalanságok miatt - már három éve bevonta a tűzoltóság.
A környék lakói szerint azonban a - caracali polgármester fiának tulajdonában lévő - cég alkalmazottai továbbra is rendszeresen töltöttek itt át LP-gázt egyik tartálykocsiból a másikba. Ez történt szombat este is, amikor az első robbanás bekövetkezett. A második robbanásban 43 tűzoltó sérült meg, akik azt próbálták megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a szomszédos házakra.
Crevedián 8 ház teljesen kiégett, a lángok pedig 11 másikat részlegesen megrongáltak. A DN1A jelzésű főutat hétfőn sem nyitották még meg a forgalom előtt, mert a robbanás helyszínén nem fejeződött be a szakértői vizsgálat. Az egykori töltőállomáson épen maradt, LP-gázt tartalmazó tartálykocsikat továbbra is vízsugarakkal hűtik a tűzoltók a kánikula miatt.
Minden üzemanyag-tároló és -forgalmazó létesítményt ellenőriznek
Marcel Ciolacu miniszterelnök vasárnapi ígéretéhez híven hétfőn elrendelte az ország összes üzemanyag-tároló és -forgalmazó létesítményének - beleértve az LPG-állomásokat is - ellenőrzését.
A kormány közleménye szerint az intézkedésre a Crevedián történ tragédia miatt volt szükség, célja pedig a közbiztonságot veszélyeztető rendellenességek sürgős feltárása.
Az országos ellenőrzési akcióban valamennyi illetékes hatóság képviselői részt vesznek, többek között a katasztrófavédelem, a munkafelügyelőség, a környezetvédelmi felügyelőség, a rendőrség, az útügyi hatóság, az adó- és a vámhatóság, illetve a Kazánok, Magasnyomású Tartályok és Emelőszerkezetek Állami Felügyeletének (ISCIR) szakemberei.
A kormány közölte azt is, hogy a Cătălin Predoiu belügyminiszter egy rendeletben felhatalmazza a prefektusokat a vegyes ellenőrzőcsoportok létrehozására és koordinálására. A belügyminisztérium rendszeresen tájékoztatni fog a vizsgálatok eredményeiről.
Arafat: a sisakot viselő tűzoltók nem szenvedtek fejsérülést
Raed Arafat hétfőn cáfolta, hogy a tűzoltók azért sérültek meg, mert sisakjuk nem volt megfelelő. Elmondta: információi szerint a crevediai robbanásokhoz riasztott, sisakot viselő tűzoltók egyike sem szenvedett fejsérülést. A katasztrófavédelmi államtitkár arra reagált, hogy az interneten olyan megrongált sisakokról készült fotók jelentek meg, amelyeket állítólag a mentésben résztvevő tűzoltók viseltek.
Arafat elmondta, a közösségi oldalakon terjedő felvételeken szereplő sisakokat az utóbbi időben a romániai tűzoltók nem is használtak. „Nincs ezüstszínű sisak a tűzoltóink felszerelésében. Nem merült fel önökben, hogy valótlan információk terjednek az interneten?” - nyilatkozta a sajtónak az államtitkár.
Hozzátette, hogy ettől függetlenül utánanéz a megrongált sisakok ügyének. Megjegyezte azt is: egy sisak megrongálódása nem föltétlenül jelenti azt, hogy a viselőjének a feje is megsérült.
Cáfol a Dambovita megyei rendőrség
Cáfolta a Dâmboviţa megyei rendőr-főkapitányság azokat az információkat, amelyek szerint tudomása volt az egykori crevediai LPG-állomást üzemeltető cégnek a telephely bezárása utáni gazdasági tevékenységéről.
A rendőrség hétfői közleménye szerint az LPG-állomás tűzvédelmi engedélyének 2020-ban történt visszavonása és a telephely bezárása óta egyetlen bejelentés sem érkezett az ott zajló tevékenységekről, sem helybéliek, sem intézmények részéről.
Azt is tagadta a megyei rendőr-főkapitányság, hogy többször is megkülönböztető jelzés nélküli rendőrautók állomásoztak az LPG-állomás szomszédságában, ezért a rendőrségnek tudnia kellett az ott zajló tevékenységről. Mint írták, 2022-től kizárólag megkülönböztető jelzéssel ellátott járművekből mérték az autók sebességét, így annál az ingatlannál sem állomásozhatott jelzés nélküli rendőrautó.