Jobb helyzetben vannak az állami vagy önkormányzati apanázzsal működő intézmények, amelyek régebbi előadásaikat mutatták be az interneten. Többféle módját választották ennek, egyesek csak „élőben”, vagyis adott időpontban közvetítenek régi előadásokat, mások már egy hónapja elérhetővé tettek több előadást, van, aki 24 órás vagy 48 órás hozzáférést engedélyezett, mások hatórás hozzáféréssel is kísérleteznek. Feltételezhetően ezen szabályok meghatározása függ a szerzői jogdíjaktól, vagyis attól, hogy egy-egy alkotó hozzájárul-e ilyen ingyenes közvetítéshez, amire a felek a szerződések megkötésekor vélhetően nem voltak felkészülve. Vannak továbbra is előfizetéssel elérhető produkciók, ez a digitális bérletes rendszer a nagy nemzetközi kisugárzású kulturális intézményeknél már a járvány előtti időszakban is jól működött.
A hazai kulturális intézmények csak most kóstoltak bele abba, hogy milyen lehetőségeket rejt a világháló. Sokan kényszerből léptek, hiszen miután világhírű operaházak, múzeumok elkezdtek előadásokat, tárlatokat ingyen hozzáférhetővé tenni, a kulturális szereplők szinte egyként mozdultak meg, és ebből a nemzetközi hullámból – dicséretükre legyen mondva - a hazaiak sem maradtak ki. Egyesek kicsit későn ébredtek fel, mások olyan terméket is piacra dobtak, amely nem volt alkalmas internetes felületre, hiszen a felvétel eredetileg nem erre, hanem pusztán a finanszírozókkal szembeni lefedettséget szolgáló, dokumentáló céllal készült.
Nagy kihívás ez az új bemutatkozási forma, amelyre a hazai kultúra szereplői nem voltak felkészülve. A kényszerhelyzetből azonban le lehet vonni egy pár tanulságot, amit remélhetőleg az ágazat irányítói meg is tesznek. Az egyik fő tanulság meglátásom szerint az, hogy a hagyományos, élő előadások élményét semmi nem pótolhatja, így sem a prózai, sem a zenés színház nem fog megszűnni a klasszikus formájában, vagyis nézők jelenlétében bemutatott alkotói tevékenységként. A könyv esetében a mostani helyzet kevésbé újdonság, hiszen az elektronikus könyvek már régóta betörtek a piacra, és azóta talán már az is eldőlt, hogy soha nem fogják kitúrni a piacról a nyomtatott könyveket, amelyek iránt az igény az elmúlt években ismét növekedőben van.
Az ingyenességről megoszlanak a vélemények, és a második fő tanulság ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik. Jogosan felmerült, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetben az intézményeknek kell-e gesztust tenniük közönségük felé, és ha igen, mennyire széleset. Hol húzódik az a határ, ameddig nagyobb látogatottságot lehet biztosítani úgy, hogy az üzleti érdek se sérüljön. Ugyanakkor ellentétes előjelű is lehet ez a folyamat, hiszen egyes előadásokat éppen az internetes közvetítés tehet érdekessé, felhívhatja rá olyanok figyelmét, akik nem feltétlenül terveztek jegyet váltani a produkcióra.
Úgy érzem, hogy ebben a rendkívüli helyzetben az cselekedett helyesen, aki tett gesztusokat a közönség felé, és elérhetővé tette egyes előadásait. Bizonyára több időnek kell eltelnie, hogy felmérjék az intézmények, nőtt vagy csökkent látogatottságuk a karantén utáni időszakban. Erre a kiértékelésre egy-két évet is várnunk kell, de meggyőződésem, hogy ezúttal is a bátrak fognak nyerni, akik nem félnek az internettől, hanem inkább lehetőséget látnak benne. A világháló nem fogja veszélybe sodorni a prózai színházak, az operettszínházak vagy az operák fennmaradását. A lemezek sem csökkentették a koncerttermek látogatottságát. Továbbra is az az aranyszabály fog érvényesülni, hogy aki minőségi, a mára reflektáló produkciót hoz létre, annak a jövőben is lesz közönsége. Persze a minőség sokszor önmagában nem elég, hiszen tudomást is kell szerezzen róla a közönség. Ezért az internet csak további remek promóciós lehetőségeket kínál, aminek a tárházából ezentúl talán az online közvetítések sem fognak hiányozni. Így minden bizonnyal több nézőhöz eljut az élmény, és új közönséget hódíthatnak meg a művészeti ágak. Nem beszélve a régiekről, akiket ezzel a gesztussal a bátrak még nagyobb tisztelőjükké tettek a karantén idején.
