Különösen erős tornádó Párizs közelében

Hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek – közölték a hatóságok szerint.

A francia fővárostól 21 kilométerre északkeletre található Ermont városa volt a leginkább érintett ebben a szeles, hirtelen, heves, mintegy tíz településre kiterjedő epizódban, amely 17 óra 50 perckor történt” – mondta Philippe Court prefektus az AFP hírügynökségnek, egyfajta minitornádóról beszélve.

Tíz áldozatot számoltak össze, köztük egy halottat, valamint egy 23 éves fiatal, aki a területen dolgozó egyik építőipari cég alkalmazottja közölte az AFP-vel Guirec Le Bras illetékes ügyész.

A prefektúra az esti órákban négy életveszélyes és öt súlyos sérültről tudott, emellett daruk dőltek fel és tetők szakadtak le.

Az X-en közzétett felvételeken három daru összeomlása látható néhány másodperc alatt. Laurent Nunez belügyminiszter hirtelen és ritka intenzitású tornádóepizódról írt. Hangsúlyozta,  folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és támogatásáról biztosította a helyi vezetőket, a mentésben részt vevő egységeket és az érintett lakosokat. „Őszinte részvétemet fejezem ki az elhunyt áldozat családjának és szeretteinek” – tette hozzá.

Philippe Court prefektus tájékoztatása szerint az elhunyt férfi olyan építési területen dolgozott, amelyen átsöpört a minitornádó. Egy másik daru szociális-egészségügyi intézményre esett, de nem okozott sérülést. A harmadik pedig lakóépületre zuhant tette hozzá a prefektus.