Ma a hit az, ami kizökkent az „énünkbe” zártságból. Mert a hit – bár személyes döntésem – de mindig közösséget munkál, formál. A hit révén egymásra találunk. A kérdés: hol? Most Krisztus Király főünnepe hív válaszadásra…
Hitünk ajándék. Fel van kínálva. Konkrét neve van, úgy hívják: Jézus. Jézus a kapu. Senki sem megy az Atyához, csak Őáltala. Ha nincs Krisztus, akkor nincs út Istenhez.
„Ne féljetek, tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt” – mondta nekünk Szent II. János Pál pápasága kezdetén. Kitárni szívünk kapuit, miként az emmauszi tanítványok tették, és kérni őt, hogy maradjon velünk, hogy maga az Úr segítsen minket megérteni a hit érveit, hogy aztán elindulhassunk továbbadni azt másoknak. Az életért. A törékenységében megtapasztalt életért.
Krisztus Király ünnepe egyházi évet zár. Számadásra hív: hiszel? Még ha szemlátomást a halál uralkodik is, ha a történelmet úgy tűnik, még nem Krisztus Király irányítja; sőt, odáig „haladtunk”, hogy alaptörvénybe kell foglalni az életért azt a napvilágos tényt, hogy az anya az nő, az apa az férfi, ma a hit azt is jelenti, hogy felismerjük: az ember életének szomorú valóságait meg lehet és meg kell változtatni.
Ahogy tette ezt Jézus. Általa más lett a világ. De ez a „más világ” töviskoronázottan, kereszt-trónon kezdődött.
Istenre bízva magunkat ne féljünk a kereszttől, a szenvedéstől, a haláltól. Erre hív a hitünk, ezt munkálja bennünk e vészterhes időkben is.
Mondják olykor, hogy sokféleképpen születünk, de mindannyian egyformán meghalunk. Ez csak részint igaz. Meghalni is többféleképpen lehet. De mennyire!
Akarsz-e Jézussal az ÉLETRE meghalni?
