Az összegről még nem született döntés.
A miniszterelnök a foglalkoztatásra vonatkozó aktív intézkedések kapcsán azt mondta, a kormány rendelkezésére álló forrásoktól függően kiutal egy összeget mindazok számára, akik kényszerszabadságuk lejártával folytatják tevékenységüket munkaadójuknál.
Azt is közölte: a kényszerszabadságon levő személyeknek június elsejéig folyósítják az állami támogatást, ezt követően már csak azok lesznek jogosultak erre az összegre, akik olyan területen dolgoznak, ahol továbbra is fennmaradnak a korlátozások: például a szórakoztatóiparban vagy vendéglőkben.
Dolgoznak a munkát kereső személyek támogatásán is, ugyanis a kormány becslései szerint rövidesen 650 – 750 ezerrel fog emelkedni a munkát keresők száma a munkanélküli segélyben részesülők jelenlegi számához képest. Körülbelül 300 ezer munkaszerződést ugyanis felbontottak, és hazajött további 250 – 350 ezer román állampolgár, akik mostanig külföldön dolgoztak. Ez a szám arra készteti a kormányt, hogy aktív intézkedéseket hozzon a foglalkoztatottsági ráta növelése érdekében, mondta Orban.
(Borítókép: Kiss Olivér)