Fenntartható közlekedési átalakulást szeretne az SOS szervezet

Tudor Măcicășan, Darius Moldovan és Andrei Pintea mobilitási szakértők átfogó elemzést készítettek Kolozsvár tömegközlekedésének átszervezéséről, amely jelentős változásokat vetít előre a villamos-, autóbusz- és trolijáratok működésében. A Fenntarthatóan Szervezett Társadalomért Egyesület (Asociația Societatea Organizată Sustenabil – SOS Cluj) szakértői olyan javaslatcsomagot dolgoztak ki, amely a városi közlekedés ésszerűsítését célozza: csökkenjen az átszállások száma, növekedjen a közvetlen járatok aránya, és tovább bővüljön az elektromos járművek használata. A civil szervezet tanulmányát nyilvános közmeghallgatáson ismertették a Tranzit-házban.
Járatok összevonását kezdeményezik
A dokumentum szerint össze kellene vonni néhány jelenlegi járatot, átlós (észak–déli, kelet–nyugati) útirányokat kialakítani, így érhető el, hogy a különböző városrészek között közlekedők minél kevesebbszer szálljanak át. Példaként a 21 - 39, 31 - 35 vagy a 34 - 27 útvonalakat említette, ha ezeket összevonják, legfennebb egy átszállásra lenne szüksége az utasoknak.
A jelenlegi, 397 járműből álló tömegközlekedési flotta viszonylag korszerű: az eszközök 86 százaléka légkondicionált, 92 százaléka akadálymentesített, 43 százaléka pedig környezetkímélő, (trolibusz, elektromos busz vagy villamos). A szakértők azt javasolják: a jövőben legalább 75 trolibusz közlekedjen, így az elektromos járművek aránya meghaladná a flotta felét.
Három éjszakai járatot működtetnének
Ami az éjszakai közlekedést illeti, három járat (25N, A2N és 54N) működtetését javasolják, amelyek 23 és 1 óra között 30 percenként, míg hétvégéken és ünnepnapokon 1–5 óra között 60 percenként közlekednének. A koncepció lényege: az éjszakai járatok egy központi csomópontban találkoznának, lehetővé téve a gyors és minimális várakozással járó átszállásokat az éjszakai órákban is.
A tanulmány szerint a munkanapokon aktív járművek számának 242-ről 258-ra kellene növekednie, hétvégenként pedig 100-ról 131-re – ez több mint 30 százalékos növekedés a jelenlegi állapothoz képest. „Célunk, hogy ne csupán petíciók és városnéző túrák alkalmával foglalkozzunk a közösséggel, hanem valódi, szakmai alapú közpolitikai javaslatokat vitassunk meg az utasokkal” – mondta Adi Dohotaru, az egyesület elnöke.
Forgalmi és műszaki korlátok
A szakemberek a lehetséges kihívásokra is kitértek, mindenekelőtt az elektromos járművek beszerzésének és karbantartásának költségeire. Ugyanakkor kérdéses, hogy az adott forgalmi és műszaki korlátok mennyiben akadályozzák ezen elképzelések megvalósítását.
Kolozsvár közlekedése, annak áteresztőképessége, úthálózata már most is erősen leterhelt, ami komoly kihívást jelenthet a tervek gyakorlatba ültetése során. Szintén kérdés, hogyan viszonyul majd a lakosság a változtatásokhoz, az új, illetve a megszűnő járatok, útvonalak néhányuk számára hátrányos lehet, főleg, ha az alternatívák előnyeit nem sikerül megfelelően kommunikálni feléjük.
A kezdeményezők elismerték: egy ilyen nagyszabású reform nem valósítható meg egyik napról a másikra; idő kell a teszteléshez, korrekciókhoz, az utasok hozzászoktatásához a változásokhoz.
Ha viszont a javaslatok valóra válnak, Kolozsvár tömegközlekedése átláthatóbbá, gyorsabbá és környezetbarátabbá válhat: az utasoknak kevesebb átszállással kell majd tervezniük, nő a közvetlen összeköttetések száma, ha pedig több lesz az elektromos jármű, az nagymértékben hozzájárul majd a légszennyezés és zajterhelés csökkentéséhez.
Elemzik a javaslatokat
Kiemelték: az egyesület szerepe kulcsfontosságú abban, hogy ez a változás ne csupán a szakmai javaslat szintjén maradjon, hanem ténylegesen beépüljön a város közlekedéspolitikájába — e kezdeményezés révén nyílik ugyanis lehetőség arra, hogy a lakosok is részt vegyenek a vitában, döntéshozatalban.
Lapunk kérdésére a CTP üzemeltetési részlegének illetékesei közölték: köszönik a javaslatokat, valamennyit mérlegelni fognak az elkövetkezőkben.
(A tanulmány teljes változata online is elérhető)