A Kolozs Megyei Törvényszék bírója, Cristi Dănileț kijelentette: a bírók azért tiltakoznak, mert nem értenek egyet azzal, ahogyan a parlament megvitatta az igazságügyi törvényeket, illetve a Büntető Törvénykönyv és a Büntető Eljárás Törvénykönyvének módosításait sem tartják helyesnek.
– Tiltakozásunkat figyelmeztetésnek szántuk amiatt, ahogyan a politikum viszonyul a bírói hatalomhoz és az ügyészek jogállásához. Kolozsváron negyedórás néma tiltakozás mellett döntöttünk, hiszen eláll a szavunk a csodálkozástól, amikor az igazságügyi törvények módosításáról esik szó. A Legfelső Bírói Tanács (CSM) negatívan véleményezte az igazságügyi törvények módosításait, a javaslatok hibásak, és nem kellene őket elfogadni. Ami viszont még jobban feldühített, az a Büntető Törvénykönyv és a Büntető Eljárás Törvénykönyvének módosítása. A javasolt módosítások alkalmazása a korrupció elleni harc elleni harcot jelentené, ami a büntető ügyekre lesz hatással. Lesznek olyan ügyészek, akiknek már nem áll módjában a büntető ügyek tárgyalása, mert nem rendelkezik az ehhez szükséges eszközökkel. Ez pedig azt is jelenti, hogy az állampolgár nincs biztonságban. A becsületes állampolgár szenvedheti el a következményeket, miután úgy módosították a Büntető Törvénykönyvet és a Büntető Eljárás Törvénykönyvét, hogy nem tárgyaltak róla az igazságügyi szakemberekkel. Az igazságszolgáltatás elleni támadásnak tartjuk ezeket a módosításokat, és a parlament bölcsességére hivatkozva kérjük, hogy ne fogadják el azokat, hiszen köszönő viszonyban sincsenek a jogállammal – nyilatkozta Dănileţ.
(Borítókép: Ziua de Cluj)