Illik, sőt muszáj az évet a jobbulás, a fellendülés reményével indítani, és e szerint felvázolni a gazdaság várható alakulását. Az év eleji tervezések, jóslatok között szerepelt elsősorban annak a feltételezése, hogy a világjárvány idén már az év első felében legyengül annyira, hogy a különféle korlátozó intézkedéseket fel lehessen oldani, és ezzel a gazdaság ismét fellélegzik. Hiszen egyre jobban legyengült sok ágazat, a korábbi állami támogatások nem jelentettek megoldást, még rövid távon sem biztosították sokak megélhetését. Az energiaárak hihetetlen mértékű elszabadulására is mindegyre keresték a magyarázatokat, utána meg a megoldásokat arra, hogy legalább ideig-óráig kifizethessék a fogyasztók a számláikat: ám az erre szánt állami támogatás végül cseppnek bizonyult a tengerben, ráadásul arra sem volt elképzelés, hogy mi vár majd a fogyasztókra tavasszal, amikor ismét szabadon szállhatnak a korlátlan energiaárak.
Most minden ilyen gondunk és elmélkedésünk a világjárványról, a globális felmelegedés „üzletéről”, a zöldenergiára való átállásról, illetve a klímasemlegességről másodlagossá vált a szomszédban dúló háború miatt, amely oly távolinak, elméletinek, megtörténhetetlennek tűnt. Az elsősorban az emberéletet fenyegető veszély mellett ismételten és sokszorozottan gazdasági veszélynek is ki vagyunk téve, az ezzel járó nehézségekkel úgy kell szembenéznünk, hogy még ki se lábaltunk a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások gazdaságot gyengítő következményeiből. Az úgynevezett klasszikus háborúk korszakából már régen kinőttünk, a fegyverekkel vívott harc mellett egyre nagyobb szerepet kap a véres konfliktusokban az információs hadviselés – az emberek megtévesztése, félretájékoztatása, manipulációja, befolyásolása, és mindehhez egyre nagyobb propagandagépezetet használnak a felek minden oldalról. És úgyszintén a modern hadviselés része a gazdasági vonalon vívott háború, amelyet egyre-másra jelentenek be, Oroszországgal szembeni számos intézkedés formájában. Ilyenek például, hogy világcégek állítják le oroszországi üzemeikben a termelést, ami nem csupán annyit jelent, hogy bezárják a gyárak kapuját, hanem azt is, hogy több ezer ember marad munka és megélhetés nélkül. És nem csak Oroszországban.
Gazdasági elemzők már arra figyelmeztetnek, hogy az Európai Unió Oroszországgal szembeni gazdasági szankcióit Románia is meg fogja érezni, és kérdéses, elkerülheti-e az ország a gazdasági válságot. A szomszédban zajló háború miatt ugyanis megváltozik az ország kockázati besorolása, ebből a szempontból is kevésbé lesz vonzó, biztonságos a külföldi befektetőknek. Szertefoszlik az a halvány remény is, hogy sikerülhet korlátot szabni az energiaáraknak, így a jövőben még inkább drágulni fog a villamos energia, a földgáz, az üzemanyag… Ezzel együtt pedig az élelmiszerek, a szolgáltatások ára is megnő. Sőt, a szállítás is akadozni fog, ami ellátási nehézségekhez vezet majd, általában a kereskedelem hanyatlását okozhatja. Megnőnek az állami költségvetési kiadások, és az ország eladósodása is tovább fokozódik. A szakemberek úgy látják, ebben a kényes helyzetben segítséget a felszínen maradáshoz az uniós helyreállítási alap jelenthet, az, hogy Románia mindent megtegyen a rendelkezésére bocsátott eurómilliárdok felhasználására annak érdekében, hogy ne álljanak le teljesen a helyi, területi beruházások. Emellett pedig komolyabban kellene foglalkoznia az országnak a saját energiaellátásának erősítésével, az ezen a téren is régtől szükséges fejlesztésekkel. Gazdaságilag is válságban éltünk már a világjárvány idején, és úgy tűnik, ez a válságállapot még jobban elmélyült most. Amennyiben pedig továbbá fokozódik és kiterjed a bizonytalanság, a problémák is szaporodnak, a meglévő infláció egyre nagyobb lesz.
Épeszű ember nem akarhat háborút. Kinek kell tehát a háború? Aki meggazdagszik belőle, akinek megéri anyagilag, gazdaságilag, ideológiailag – mert mindez hatalmat jelent. A hatalom meg gazdagságot, erőt. Az emberek nagy többsége azonban kívül esik ezen, csupán a feláldozható eszközt jelentik mások hatalmi érdekeinek az elérésében.
