Kanye West bejelentette, hogy indul az amerikai elnökválasztáson

West és a first lady-jelölt

Kanye West bejelentette, hogy indul az amerikai elnökválasztáson
West, aki korábban nyíltan támogatta Donald Trumpot, szombaton a közösségi oldalán bejelentette, hogy indul az idei elnökválasztáson. Így Trump és demokrata ellenfele, Joe Biden kihívója lehet.

“Be kell teljesítenünk az Amerikában rejlő ígéretet; bíznunk kell istenben, közös víziót kell kialakítanunk és közösen kell építenünk a jövőnket. Elindulok az Egyesült Államok elnökségéért“ – írta a Twitteren.

Bejelentése után először nem volt világos, hogy komolyan gondolja-e döntését, hiszen a november 3-i elnökválasztásig már csak alig négy hónap van hátra, és hogy benyújtotta-e a szükséges dokumentumokat ahhoz, hogy neve felkerülhessen a választási listára.   Az USA egyes tagállamaiban ez a határidő még nem telt le.  

West, és nem kevésbé híres felesége, Kim Kardashian 2018-ban meglátogatták Trumpot a Fehér házban, majd néhány héttel később a zenész bejelentette, hogy nem akar politizálni.   Kanye West egyébként már a 2015-ös MTV zenei díjátadón is meglepetést okozott azzal, hogy kijelentette elnökjelölti ambíciói vannak. Azt viszont nem pontosította, hogy 2020-ban vagy 2024-ben akar-e indulni.

Bár a két nagy párt jelöltjei mellett a függetleneknek soha nem termett még babér, Elon Musk rögtön reagált Westre, és „feltétlen támogatásáról“ biztosította őt.  (korkep.sk)

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Merényletkísérletet hajtottak végre Donald Trump republikánus jelölt ellen Pennsylvania államban, az Egyesült Államokban. A támadó meghalt, az elnökjelölt vérző füllel, saját lábán hagyta el a színpadot, majd konvojával egy helyi egészségügyi intézménybe távozott.
Külpol