Kanada is elismerné a palesztin államot

Mark Carney szerint „az emberi szenvedés mértéke a Gázai övezetben elviselhetetlen” Fotó: képernyőmentés
Kanada azt tervezi, hogy szeptemberben elismeri Palesztina államot az ENSZ-ben – jelentette be szerdán Mark Carney kanadai miniszterelnök. Izrael azonnal elítélte a lépést, Donald Trump amerikai elnök szerint pedig ezek után nehéz lesz kereskedelmi megállapodást kötni Kanadával.

„Kanada el kívánja ismerni Palesztina Államot az ENSZ közgyűlésének 80. ülésszakán, 2025 szeptemberében” – közölte Mark Carney ottawai sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy „az emberi szenvedés mértéke a Gázai övezetben elviselhetetlen”.

A lépést Kanada „régi” meggyőződése motiválja, hogy a kétállami megoldást támogatja az évtizedek óta tartó izraelipalesztin konfliktus lezárása érdekében – magyarázta a miniszterelnök. „A kétállami megoldás lehetősége a szemünk előtt erodálódik” – fogalmazott.

Kanada szándéka „a Palesztin Hatóság azon akaratán alapul, hogy alapvető reformokat hajtson végre” – mondta a miniszterelnök, utalva Mahmúd Abbász palesztin elnök azon kötelezettségvállalására, hogy 2026-ban általános választásokat tart, és nem militarizálja a palesztin államot.

Franciaország és az Egyesült Királyság után Kanada a harmadik G7-tagország, amely jelezte a palesztin állam elismerésére irányuló szándékát.

Az izraeli külügyminisztérium a maga részéről az X közösségi oldalon közzétett posztjában bírálta a kanadai kormány tervezett lépését, azt állítva, hogy az „a Hamászt jutalmazza, és aláássa a gázai tűzszünet elérésére és a túszok kiszabadítására irányuló erőfeszítéseket”.

Donald Trump amerikai elnök szintén bírálta Mark Carney döntését, és figyelmeztetett, hogy az megnehezíti az Ottawával a vámokról folytatott tárgyalásokat. 

Az Egyesült Államok közölte, megállapodás hiányában 35 százalékos vámot vet ki minden olyan kanadai árura, amely nem tartozik az amerikai–mexikói–kanadai szabadkereskedelmi megállapodás hatálya alá.

Carney szerdán azt mondta, a Donald Trump amerikai elnök kormányával folytatott vámtarifa-tárgyalások konstruktívak, de nem biztos, hogy az augusztus 1-jei határidőig lezárulnak.

A francia elnökség szerdán üdvözölte a kanadai miniszterelnök bejelentését, és örömét fejezte ki, hogy „együtt tudunk dolgozni Kanadával a térség békéjének újjáélesztésén”.

Mark Carney kijelentette, országa mindig is rendíthetetlen tagja volt annak a országcsoportnak, amely reméli, hogy a kétállami megoldás „az izraeli kormány és a Palesztin Hatóság közötti tárgyalásos rendezésen alapuló békefolyamat révén valósul meg”. „Sajnos ez a megközelítés már nem tartható” – tette hozzá, támadva a „Hamász terrorizmusát”, és azt, hogy a csoport „régóta és erőszakosan elutasítja Izrael létjogosultságát”.

Bírálta továbbá Izrael „tartós kudarcát” a gázai humanitárius katasztrófa megakadályozásában, valamint a megszállt Ciszjordániában és az Izraelhez csatolt Kelet-Jeruzsálemben lévő települések bővítését, ami a nemzetközi jog szerint illegálisnak minősül.