„A több mint 33 millió lejes projekt megvalósítására 16 hónap áll rendelkezésre, így ennek értelmében legkésőbb 2026. május 31-ig teljesen megújul Kolozsvár egyik legemblematikusabb épülete. Kívül és belül is felújítjuk az épületet. A napelemek felszerelésével energiahatékonyabb lesz a hivatal, ezzel is csökkentjük a kiadásokat. Fontos igazodási pont ez az épület Kolozsvár viszonylatában, és ugyanakkor egy olyan műemlék, amely a mi kultúránkat, a mi hagyatékunkat jelképezi, ezért sem szabad félvállról venni a karbantartását. Azt szeretnénk, ha ez a műemlék visszakapná régi pompáját és ismét a város éke lenne” – idézi a tisztségviselőt az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének sajtóközleménye.
Az alprefektus hozzátette: bár sok akadály gördült a projekt elé, továbbra is azt tartják szem előtt, hogy a befektetéseknek nem szabad leállniuk, a megkezdett projekteteket be kell fejezni.
Emlékeztetnek: Kolozsvár egyik emblematikus épülete Huber József építész tervei alapján készült 1910-ben a Kereskedelmi és Iparkamara számára. A szecessziós stílusú kétemeletes épület a gótikus‚ reneszánsz és mór stílus elemeinek a kombinációja, virágmotívumok díszítik. A Belső-Magyar (Bulevardul 21 Decembrie 1989) utca és a Bocskai (Avram Iancu) tér sarkán áll, két belső udvara van. Az iparkamara megszűnése (1948) után az épület egy ideig városházaként, majd a kommunista párt tartományi, illetve megyei bizottságának székházaként szolgált. A rendszerváltást követően, 1991–92-ben a megyei tanács és a prefektúra költözött bele, előbbi azóta új székházat kapott, így a műemlék épület ma a kormánymegbízott hivatalának ad helyet.