Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke szerint a munkálatok a tervek szerint haladnak, és megfelelő ütemben folytatódnak. „Továbbra is abban bízunk, hogy a kormány felismeri ennek a kiemelt jelentőségű beruházásnak a fontosságát, és finanszírozást biztosít hozzá. Ez nem csupán Kolozs megye, hanem az egész régió projektje, hiszen gyermekeink egészségéről van szó” – fogalmazott a megyei tanácselnök.
A kolozsvári gyermekklinika nemcsak Kolozs megyét, hanem az egész északnyugati régiót ellátja. A 2025-ös adatok szerint a kezelt gyermekek mindössze 59 százaléka volt Kolozs megyei. A betegek 7 százaléka Beszterce-Naszód, ugyanekkora arányban Máramaros megyéből érkezett, míg Szilágy megyéből 5,5, Szatmár megyéből 3, Bihar megyéből 1,7 százalék, az ország más térségeiből pedig 16,5 százalék származott. Hasonló megoszlást mutattak a 2022-es, 2023-as és 2024-es statisztikák is.
A beruházást egyelőre saját forrásból finanszírozza a Kolozs Megyei Tanács, miközben továbbra is számít a kormány támogatására, ami mindeddig elmaradt.
Az új intézmény a Borháncs lakónegyedben épül. A projekt különlegessége, hogy ez lesz az első, a rendszerváltás után teljes egészében újonnan épített, integrált rendszerű gyermekkórház Romániában, amelyet közintézmény valósít meg.
A regionális jelentőségű egészségügyi központ a tervek szerint a gyermekgyógyászat számos területén nyújt majd korszerű ellátást.


