ERKEDI CSABA
Sabin Coc edző tanítványai szoros mérkőzés után csak 0–0-s döntetlent ért el Szamosújvárnémetiben a Sas együttese ellen (amelynek kispadján első alkalommal ült a Ploieşti-i Petrolulnál is megfordult Alexandru Costişor). Akármelyik gárda nyerhetett volna az adott gólhelyzetek alapján, de a hazaiak csatára az utolsó pillanatban egyes-egyedül a dési kapussal mellé talált, így a szó szoros értelmében ellőtte a lehetőséget, hogy mindhárom pontot elvegye az eddig százszázalékos Szamostól.
Ellenben kihasználta az alkalmat a Nagyiklódi Egyesülés, amely otthon 5–1 (3–1) arányban megverte a másik dési alakulatot, az Egyesülés II. együttesét (Vali Dârjan mesterhármasig jutott). A forduló rangadóján az Apahidai Sporting 1–0 (0–0) arányban győzött Raul Câmpeanu szögletből elért találatával, s ugyancsak ő az első játékrészben ellőtt egy tizenegyest. Fölényesen nyert otthonában a Szászfenesi SK, amely valósággal lerohanta az újonc Alsószopori Jövőt – az eredmény 8–2 (2–1) volt a hazaiak javára. Biztosan nyert idegenben a másik újonc, a Kolozsvári Supporter 2.0, igaz olyan csapattal szemben (Szamosújvári Armenopolis), amely inkább az utánpótlás nevelését tartja szem előtt, mint a bajnoki pontokat. Sok gól esett Tordaszentmihályon, ahol az Aranyos ádáz küzdelem után csak 2–2 (0–1) arányú döntetlent ért el a Gyalui Szamossal szemben. Ha a múlt fordulóban a Dési CFR nagy meglepetésre elvitte mindhárom pontot Szamosújvárról az Atletic Olimpia elleni összecsapáson, szerda délután kikapott otthon az eddig gyengélkedő Aranyosgyéresi MSC-től, a végeredmény 3–1 (1–0) volt az Aranyos-mentiek javára. Az Alsódetrehemi Egyesülés szabadnapos volt.
A hétközi menet után a táblázat élére a Nagyiklódi Egyesülés került maximális 12 ponttal, és nem véletlenül: Erdély egyik legkorszerűbb vidéki stadionjával rendelkezik, és továbbra is élvezi a helyi polgármesteri hivatal támogatását, s ahol Emil Pârţoc polgármester, igazi sportember, aki azelőtt a Román Rögbi Szövetség (FRR) játékvezető-testületének elnöke volt.