IV. liga, 16. forduló: Elvesztette elsőségét a Nagyiklódi Egyesülés

IV. liga, 16. forduló: Elvesztette elsőségét a Nagyiklódi Egyesülés
El kellett jönnie a 16. fordulónak a Kolozs megyei labdarúgó IV. ligában, hogy valamelyik ellenfél „megmozgassa” az élről a Nagyiklódi Egyesülés csapatát. A Kis-Szamos menti alakulat Gyaluban botlott a hétvégén, ahol nagy küzdelem után 2–1-re kikapott a helyi Szamostól.

ERKEDI CSABA

Az esős időben és nehéz talajon lebonyolított találkozón a hazaiak nagy lelkesedéssel játszottak, és még az első félidőben 2–0-s vezetéshez jutottak Moldovan és Chiorean találataival. Térfélcsere után feljöttek a vendégek, és többet támadtak, de az addigi listavezetőnek csak szépítésre tellett, tizenegyesből, a büntetőt Cupşa értékesítette. Közel álltak a döntetlenhez a nagyiklódiak, s az összecsapás után felrótták Dan Dreve játékvezetőnek a sáros, szinte használhatatlan játékteret, Radu Danciu kissé túllépte a vita határait, és piros lapot kapott. A helyzet az, hogy a nagyiklódi klub nem egyezett be abba, hogy még decemberben lejátszanak két fordulót a tavaszi idényből, hivatkozva a rossz pályákra. Náluk műfüves pályán zajlanak a mérkőzések, ami nem mondható el sok I. ligás klubról. 

Kihasználta az Egyesülés vereségét régi üldözője, a Szászfenesi SK, amely a kolozsvári Iuliu Haţieganu Egyetemi Sportparkban 11–2 (!) arányban rohanta le a helyi Supporter 2.0 gárdáját. Paul Dârjan egymaga hét gólt rúgott, ez igazán szép teljesítmény. Az előző menetben a Supporter 2.0  Szamosújvárnémetiben 13 gólt kapott...

Tét nélküli meccs volt Szamosújvárott, ahol ugyancsak zuhogó esőben az Atletic Olimpia 2–1 arányban bizonyult jobbnak az Aranyosgyéresi MSC együttesénél. Kilin Csaba klubelnök csapatától Bold és Simion Gorgan volt eredményes, miközben a vendégek gólszerezője Dan Ştefan volt. A másik szamosújvári csapat, az Armenopolis, amint azt már megszoktuk, újból csak hét labdarúgóval lépett pályára Alsódetrehemben, ahol egy adott pillanatban a hazaiak 3–0-s vezetésénél egyik játékosuk lesérült, így hat emberrel nem folytathatták a mérkőzést – ez maradt tehát a végeredmény. A dési rangadón (ha lehet egyáltalán annak nevezni) a Szamos 11–1 arányban győzött az idei őszön várakozáson alul szerepelt CFR együttesével szemben.

A forduló további eredményei: • Alsószopori Jövő–Apahidai Sporting 1–2 • Dési Egyesülés II–Szamosújvárnémeti Sas 2–3.

A táblázat élére Szászfenes került 41 ponttal, második Nagyiklód 40-nel, míg a harmadik helyen a Dési Szamos telel 39-cel.