ERKEDI CSABA
Annak ellenére, hogy a Tordaszentmihályi Aranyos elleni találkozó küszöbén intő jel volt a hazaiaknak a Torda melletti gárda idegenbeli eredményei, az Egyesülés játékosai ezt nem vették számba, és nem hiányzott sok ahhoz, hogy a vendégek mindhárom ponttal térjenek haza. A nagyiklódiak kétszer is vezettek két gól különbséggel, 2–0-ra és 3–1-re, de az Aranyos mindig kiegyenlített, így lett 3–3 a végeredmény. A hazaiak góljait Vali Dârjan (2) és Danciu szerezte, a vendégektől Ignat, Mărie és Mihai Mureşan volt eredményes.
A nagyiklódiak pontvesztését kihasználták követői. A Szászfenesi SK saját pályáján valósággal lerohanta az Alsódetrehemi Jövő alakulatát, a végeredmény 7–0 volt a Kolozsvár melletti csapat javára. A Dési Szamos sem hagyta magát, és 3–1 arányban nyert Szamosújvárott a helyi Atletic Olimpia ellen. Mircea Bolba edző tanítványai ezzel a győzelemmel megerősítették harmadik helyüket a táblázaton, és csak három pont választja el őket az első pozíciótól.
Nehezen, de nyert otthon az Aranyosgyéresi MSC, szoros játék után 2–1 arányban kerekedett felül az Alsószopori Jövő együttesével szemben, és egyre jobban veszélyezteti a harmadik hely birtokosát.
Sok gólnak voltak szemtanúi a szamosújvárnémeti szurkolók, de a Sas labdarúgóinak csak döntetlenre tellett a Gyalui Szamos ellenében. Kilencven perc után az eredmény 3–3 volt, de a vendégek kétszer is vezettek (úgy hogy hetven percet tíz emberrel szerepeltek). Az Apahidai Sporting–Kolozsvári Supporter 2.0 összecsapást eredetileg Apahidán kellett volna lebonyolítani, de végül is a kolozsvári Iuliu Haţieganu Egyetemi Sportpark 1-es pályáján rendezték a meccset, amelyet nagy meglepetésre a Sporting nyert meg 4–2-re. Désen helyi rangadó volt a sétatéri stadion pályáján, a CFR volt a vendéglátó, de az összecsapás az Eusebiu Şuvagău edzette Egyesülés II. 2–1 arányú győzelmével ért véget. A Szamosújvári Armenopolis szabadnapos volt.
A táblázat élén továbbra is a Nagyiklódi Egyesülés áll 37 ponttal, második a Szászfenes 35-tel, míg a harmadik helyet a Dési Szamos foglalja el 34-gyel.