Iráni konfliktus – Ilie Bolojan: az iráni és izraeli román külképviseletek működőképesek

Románia iráni és izraeli külképviseletei működőképesek, és készenlétben állnak, hogy megszervezzék a kimenekítésüket igénylő román állampolgárok elszállítását, mihelyt a feloldják a térségben a légtérzárat - közölte szombaton Ilie Bolojan miniszterelnök.

A bukaresti hatóságok szombaton felhívást intéztek a román állampolgárokhoz, hogy ne utazzanak Izraelbe, a már ott tartózkodó honfitársaikat pedig arra kérték, tartsák be a helyi hatóságok utasításait, a légiriadó esetére előírt óvintézkedéseket, maradjanak távol a határ térségétől, kerüljék a zsúfolt helyeket és kizárólag hivatalos forrásból tájékozódjanak.

A külügyminisztérium pénteken engedélyezte a tel-avivi román nagykövetség, a haifai főkonzulátus, valamint a rámalláhi román képviseleti iroda nélkülözhető személyzetének és a családtagoknak önkéntes hazatérését. Oana Toiu külügyminiszter szerint szombat délig kevés román állampolgár kérte hazaszállítását Izraelből, de arra számít, hogy számuk növekedni fog. Elmondása szerint a bukaresti külügyminisztériumban (MAE) működő válságstáb folyamatos kapcsolatban áll a térség román külképviseleteivel, amelyek már korábban nyilvántartásba vették az Iránban maradt - többnyire vegyes családokban élő, és evakuálásukat nem igénylő - néhány száz román állampolgárt is. A tárcavezető arra kért minden, a térségben tartózkodó román állampolgárt, hogy közölje elérhetőségét és tartózkodási paramétereit a román hatóságokkal, akkor is, ha egyelőre nem áll szándékában távozni és ehhez konzuli segítséget kérni.

Borítókép: gov.ro