Iohannis a Donald Tuskhoz és Jean-Claude Junckerhez intézett, az elnöki hivatal által nyilvánosságra hozott levélben jelezte: Bukarest hajlandó támogatni az erre irányuló erőfeszítéseket. Az elnök egy tárgyalások révén kialakítandó megoldást említett a levélben, anélkül, hogy megnevezné konkrétan, mire gondol.
Kifejtette, hogy Románia aggodalommal követi a keleti szomszédjánál kialakult politikai válságot, hiszen a két országot közös nyelv, történelem és kultúra köti össze. Iohannis szerint Moldova - amely az uniós keleti partnerségi program tagja - súlyos alkotmányos és politikai válsággal küzd, ami veszélyezteti az ország stabilitását, és kockázatot jelent az egész térség biztonságára is, amit az Európai Unió és a tagállamok nem hagyhatnak figyelmen kívül.
Az elnök szerint az EU-nak támogatnia kell a moldovai lakosság többségének Európa iránti elköteleződését, és ennek jegyében javasolja a válság rendezésének megoldására irányuló tárgyalásokat.
Az előző moldovai kormányt adó, Vladimir Plahotniuc oligarcha vezette Moldovai Demokrata Párt (MDP) a befolyása alatt lévő alkotmánybírósághoz fordult, azt állítva, hogy a február végi választások nyomán a pártok nem tudtak határidőre kormányt alakítani. A bírói testület az MDP-vel egyetértésben vasárnap felfüggesztette tisztségéből a szocialista államfőt, Igor Dodont, amiért nem oszlatta fel a parlamentet, és a demokrata párti Pavel Filip eddigi miniszterelnököt nevezte ki ideiglenes államfőnek. Filip azonnal bejelentette a parlament feloszlatását, és szeptember 6-ára előrehozott választást írt ki. Ennek ellenére a parlament folytatja munkáját, Dodon sem hajlandó feladni elnöki jogköreit, Plahotniuc hívei pedig a kormányhivatalok blokádjával akadályozzák az új kormány tagjait, hogy elfoglalhassák helyüket. Moldovában így patthelyzet, lényegében kettős hatalom alakult ki.