Október 20-án rendelték meg az immunglobulint, ám másfél hónappal később sem kapták meg a gyógyszerkészítményt a gyulafehérvári kórházban.
A páciens halálhírét Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter jelentette be megjegyezve: a minisztérium tudott a beteg helyzetéről.
– A 69 éves Maria M. immunglobulin hiánya miatt hunyt el Gyulafehérváron. Ma, Romániában – a világ harmadik és Európa legnagyobb gazdasági növekedését jegyző országában. Nem ez az egyetlen eset, amikor a beteg állapota súlyos, a minisztériumnak pedig tudomása volt általában erről a problémáról, és egyenként minden egyes esetről, beleértve Maria M. ügyét is – írta közleményében Vlad Voiculescu.
A gyulafehérvári kórház menedzsere, Nicoleta Coşarcă a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, a beteg egy nagyszebeni kórházból érkezett hozzájuk, mert ott sem tudták ellátni az immunglobulin hiánya miatt. Október 20. óta ő maga is naponta kéri a gyógyszert, eredménytelenül.
– Október 20-án az immunglobulin szállító, az Unifarm Önálló Gazdálkodás értesít, hogy van immunglobulinja, rendelhetünk. Október 20-án rendelek, eltelik egy hét, nem érkezik a gyógyszer. Felhívtam az Unifarmot, ahol azt mondták, elméletileg van ugyan immunglobulinjuk, de a valóságban a termelő nem szállította le. Ördögi körbe kerültünk, és azóta naponta telefonálok az Unifarmhoz – mondta a menedzser.
Az Egészségügyi Minisztérium november 9-én sajtóközleményben jelentette be, hogy Florian Bodog miniszter ismét találkozott az immunglobulin gyártókkal, akik arról biztosították, hogy novemberben 900 darab, az elsődleges immunhiányos állapotok kezelésére használt immunglobulin fiolát dobnak piacra.
Az immunglobulin emberi vérplazmából nyert készítmény, amely feldolgozás után olyan antitesteket tartalmaz, amelyek a betegségekkel szemben biztosítanak védelmet a szervezetnek. A készítmény hiánya az autoimmun betegségektől szenvedő betegeket érinti a legérzékenyebben.