Ígéretes az új megállapodástervezetet az izraeli-palesztin átmeneti tűzszünetről

Az Egyesült Államok szerint az új megállapodástervezet, amely az izraeli túszok szabadon engedéséről és az átmeneti tűzszünetről megjelent, elvezethet egy hosszabb fegyvernyugváshoz a Gázai övezetben, de ehhez sok munkára van még szükség - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora.

John Kirby újságírókkal folytatott online sajtóbeszélgetésén hozzátette, hogy az amerikai fél mindent megtesz a terv előmozdítása érdekében, és az elképzelést Izrael is támogatja.

Nem kommentálta az izraeli védelmi miniszter szavait, amelyek szerint akár az év végéig is elhúzódhat a háború, és azt mondta, hogy a túszokról szóló megállapodásra most van szükség.

A palesztin civilek halálával járó izraeli légitámadás körülményeiről elmondta, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak az izraeli féllel, de egyelőre nincs pontosabb információja arról, mi okozta a tüzet a menekültek sátortáborában, amelynek szomszédságában tartózkodtak a támadás célpontjául szánt vezető Hamász-tisztségviselők.

John Kirby megismételte, hogy az izraeli hadműveletet Rafah városában továbbra sem tekinti az amerikai adminisztráció széles körűnek, és az izraeli haderő a Hamász elleni katonai mozgásokat azon a folyosón belül hajtja végre a városon belül, amelyet korábban az amerikai fél tudomására hozott.

"Amikor ma itt beszélünk, továbbra sem láttunk nagyszabású katonai műveletet Rafahban, ami azt jelentené, hogy katonák ezrei haladnak összehangoltan, és hajtanak végre műveleteket a szárazföldön nagyon agresszív módon" - fogalmazott a fehér házi illetékes.

Nem üzemelhetett az amerikai móló

A gázai partok közelében kialakított ideiglenes móló működésének felfüggesztésével kapcsolatban hangsúlyozta: az "ideiglenesség" azt jelenti, hogy a létesítménynek nincs alapfelépítménye, hanem a tengerfenékhez horgonyok rögzítik, valamint bárkák biztosítják a stabilitását, ezért a tengeri viszonyoknak és időjárási viszontagságoknak kitett úszó építményről van szó, ami befolyásolja a működőképességét is.

Az elmúlt nagyjából egy hétben a Földközi-tenger keleti medencéjében az időjárás nem tette lehetővé a biztonságos üzemeltetést - ismertette John Kirby a helyzetet, hozzátéve, "senki nem mondta, hogy könnyű lesz és gyors" ennek az ideiglenes mólónak a kialakítása és működtetése, de lehetséges.

Amint a körülmények lehetővé teszik a biztonságos működést, az amerikai hadsereg és az amerikai fejlesztési ügynökség gondoskodik az ismételt üzembe helyezéséről, akkor is, ha nem válthatja ki a szárazföldi útvonalat, és csak kiegészítő megoldás, ahonnan eredetileg kitűzött napi 1000 raklapnyi segély bejuttatása a Gázai övezetbe továbbra is elérhető cél.

Amerikai tisztségviselők kedden számoltak be arról, hogy átmenetileg felfüggeszteni kényszerültek az Egyesült Államok hadserege által létesített, a Gázai övezet partjainál két hete átadott ideiglenes móló működését.

A közlés szerint a vízen úszó létesítmény darabjai elváltak egymástól a heves hullámzás miatt, így az egyelőre előre nem látható ideig nem lesz használható segélyek eljuttatására a rászoruló palesztin lakosságnak.

Az úszó móló működését segítő bárkák közül négy levált és megfeneklett részben a közeli izraeli partoknál, részben a gázai partszakasznál.

A kikötői létesítmény megalkotása mintegy 320 millió dollárba került, a kivitelezésben az Egyesült Államok mellett nemzetközi partnerek is részt vettek. A mólót azért alakították ki, hogy szélesítsék a gázai segélyek bejutásának lehetőségét. A létesítményre kamionok is behajthatnak, amelyekre a hajókon érkező humanitárius szállítmányt átrakodják, hogy a Gázai övezet területére vigyék.
 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Palesztinpárti tüntetők foglalták el április 30-án New Yorkban a Columbia egyetem főépületét, ahova helyi idő szerint kedden, az esti órákban bevonultak a rohamrendőrség egységei és több tucatnyi embert őrizetbe vettek. A nemzetközi hírügynökségek szerint az Egyesült Államokban az elmúlt két hétben egyre több egyetemen tüntetnek diákok és kívülállók Izrael ellen, a Gázai övezet palesztin lakossága mellett, sátortáborokat állítanak fel a kampuszokon.
Külpol