Idén is lesz Ady-emléktúra: itt a szeptemberi EKE-bakancslista

Idén is lesz Ady-emléktúra Csucsa központtal (Ambrus Tibor felvétele)
A nyár vége izgalmasan alakul túrák szempontjából, szombaton gyalogtúra indul a Páter-forráshoz, de kétnapos kerékpártúra is lesz Almásmező környékén, emellett hagyományos séták sem maradnak el, ezúttal a Páter-gerinchez és az István-forráshoz mehetünk. A hónap közepén lesznek az Ady Endre-emléktúrák Csucsa központtal.

Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2024. augusztusi számában.

Augusztus 31. (szombat): Gyalogtúra a Páter-forráshoz (25 km, 500 m szintkülönbség). Találkozás a Tanítók háza mögötti M16-os megállóban 8.45 órakor. Szervező: Kiss János.

Augusztus 31. – szeptember 1. (szombat–vasárnap): Kétnapos kerékpártúra Almásmező (Poiana Mărului) környékén a Cerna-folyó völgyében. Szükséges az előzetes bejelentkezés telefonon a túravezetőnél, ugyanis a csapat be fog kapcsolódni egy helyi rendezvénybe. Szervező: Kertész Levente.

Szeptember 4. (szerda): Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. 

Szeptember 7. (szombat): Györgyfalvi-erdő – Nagy-Csolt – Patai sóstó (20 km, 450 m szintkülönbség). Találkozás 8.30 órakor a 20-as autóbusz Tanítók háza mögötti végállomásán. Visszatérés 17.05 órakor az M-45-ös autóbusszal. Szervező: Kiss János.

Szeptember 7–8. (szombat vasárnap): Gyalogtúra a Buila-Vânturariţa Nemzeti Parkban. Utazás kiskocsikkal, szombat este szállás a környéken. Szükséges az előzetes bejelentkezés telefonon a túravezetőnél. Szervező: Kertész Levente.

Szeptember 11. (szerda): Hagyományos séta az István-forráshoz (9 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson.

Szeptember 14. (szombat): Gyalogtúra 1600 m tengerszint feletti magasságon, az alábbi útvonalon: Buszkát – a Jára forrásai – Prislop-zóna – Tuskók-köve (Piatra Groşilor) – Spiru-kútja (Huda Groşilor) – Öreghavas (20 km, 500 m szintkülönbség). Utazás kiskocsikkal. Bejelentkezni telefonon szept. 11-ig. Szervező: Kiss János. ♦ Gyerekbarát biciklitúra a mezőségi Bánffy-kastélyokhoz (28 km) az alábbi útvonalon: Zsukiménes – Nemeszsuk – Bonchida – Válaszút (válaszúti Bánffy-kastély) – Bonchida (bonchidai Bánffy-kastély) – Felsőzsuk (Kemény-kastély, ha belefér az időbe). Az útvonal nagyon könnyű és kellemes, így a család minden tagjának ajánljuk. Indulás reggel 9-kor Zsukiménes vonatállomása mögül, az Ecolor parkolójából. A kastélylátogatáshoz a jegyet a helyszínen lehet megvásárolni. Bejelentkezés előzetesen online. Szervezők: Filep Ingrid és László Tamás.

Szeptember 15. (vasárnap): Gyalogtúra a Meleg-Szamos völgyében nemrég létrehozott látványos túraútvonalon (15 km, 700 m teljes szintemelkedés). Utazás kiskocsikkal. Bejelentkezés online. Szervező: Kertész Levente.

Szeptember 18. (szerda): Hagyományos séta a Cérna-forráshoz (8 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. 

Szeptember 21–22. (szombat–vasárnap): Ady Endre-emléktúrák Csucsa központtal. Utazás kiskocsikkal. Szállás lehetséges a csucsai EKE-házban. Szombaton: Új utak lejárása a Csucsa – Körösfeketetó központ – Osoiele, Lac, Bogomir, Jdera, Deal tanyák – Csucsa útvonalon (20 km, 750 m szintkülönbség, menetidő 7 óra). Vasárnap: Vigyázó hegység előhegyei: Csucsa – Nagy-hegy – Edömér-tisztás és -gerinc – Prelak – Csucsa (20 km, 700 m szintkülönbség, menetidő 7 óra). Bejelentkezni telefonon szept. 18-ig. Szervező: Kiss János.

Szeptember 25. (szerda): Hagyományos séta a Rejtett-forráshoz (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson.

Szeptember 28. (szombat): Csonkatelep – Nádasszentmihály – Sárdi-rét – Évszázados tölgyfák – Türe – Magyargorbó (26 km, 500 m szintkülönbség, menetidő 9 óra). Indulás reggel 7.30-kor távolsági autóbusszal (M33) a Kisállomástól, visszautazás vonattal. Bejelentkezni telefonon szept. 19-ig. Szervező: Kiss János. ♦ Szakács Éva- és Krécsi Anikó-emléktúra a Patai sóstóhoz, fürdési lehetőséggel. Két útvonalból lehet választani: 

1. Az IRA-tól gyalog. Találkozás 9 órakor a 6-os trolibusz végállomásánál. Szervező: Csorba Anna. 

2. Az M13-as györgyfalvi autóbusszal. Találkozás 9.10 órakor a Tanítók háza mögötti, Posada utcai megállóban (az autóbusz 9.20 órakor indul). Szervező: Tóthpál Tamás. Vissza délután a sóstótól Patáig gyalog 2 km, onnan az M45-ös autóbusszal 17.05 órakor. Bejelentkezni telefonon a szervezőknél! ♦ Közmunka a várfalvi EKE-Várban. Bejelentkezés az eke@eke.ro e-mail-címen, vagy telefonon Veres Ágnesnél. ♦ Autóbuszos kirándulás Székelyudvarhelyre: Bolyai-kiállítás megtekintése a Haberstumpf-villában, Mini Erdély Park és Orbán Balázs Látogatóközpont (ez utóbbi abban az esetben, ha ismét látogatható lesz). További részletek és jelentkezés hamarosan. Szervező: Molnár Ildikó.

Szeptember 28–29. (szombat–vasárnap): Kétnapos kerékpártúra a Gyalui-havasokba. További részletek hamarosan. Szervező: Kertész Levente.

Ügyfélszolgálat

Keddtől péntekig előzetes telefonos egyeztetés alapján (Kolozsvár, Magyar/21 Decembrie 1989 utca 116., az udvarban a bal oldali épület). Irodavezető: Kismihály Boglárka (0771-535848). Pénztár: az ügyfélszolgálati irodában. Figyelem! Szeptember 2–6. között irodánk zárva. További naprakész információk a honlapon (ekekolozsvar.ro) vagy az egyesület Facebook-oldalán (EKE – Kolozsvár 1891)

Túravezetők, szervezők elérhetőségei

Csorba Anna 0740-407652
Filep Ingrid 0744-751300
Kertész Levente 0740-082002
Kiss János 0364-807639
Tóthpál Tamás 0748-664821
Veres Ágnes 0723-159000
Elnök: Kovács Diószegi Zsuzsa 0747-070790
Irodavezető: Kismihály Boglárka 0771-535848