Idén – 17 év után – elmarad a sztánai farsang

Idén – 17 év után –  elmarad a sztánai farsang
Idén nem szervezik meg a tizenhét éves hagyománnyal rendelkező sztánai farsangot.

Egyesek szerint már tavaly áprilisban megfogalmazódott a kihagyás gondolata, ám ezt sokan a még friss szervezési nehézségek, gondok és a 2017-s farsang utáni fáradtság számlájára tették.

Papp Hunor református lelkipásztor, főszervező a Szabadságnak elmondta: úgy érezte, tizenhét év után kell egy esztendő pihenő.

– Ami házon belül van, az házon belül marad – reagált azon értesülésünkre, hogy a kimaradás bizonyos konfliktusoknak tulajdonítható.

Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke kommentálta a hírt.

– Én is nagyon el vagyok keseredve, hogy a 2001-ben indult rendezvénysorozatot idén már nem szervezik meg. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a presbitériumban támadt feszültségek miatt 2018-ban nem lesz sztánai farsang. Ezt nagyon rosszallom – fogalmazott, emlékeztetve, hogy a civil szervezet a maga részéről könyvbemutatókkal, kiállítással, vetítéssel igyekezett hozzájárulni a program bővítéséhez.

(Borítókép: Cosmin Giurgiu - APDT - Ţara Călatei-Kalotaszeg/Facebook)

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír