Mint írják, tizenegy év alatt rengeteg élmény, emlék gyűlik fel: a dokumentumfilm bemutatása óta a két brassói természetjáró történeteivel elbűvölte a közönségtalálkozók résztvevőit, ezért a csapat úgy döntött, werkfilmben mutatja be a forgatás meghatározó, emlékezetes és kalandos pillanatait, az alkotók hihetetlen utazását és a filmezések során felbukkanó kihívásokat. A dokumentumfilm kulisszatitkaiba betekintést engedő, közel két órás Povestea România Sălbatică című alkotás ingyenesen tekinthető meg a România Sălbatică nevet viselő YouTube-csatornán.
A közleményben kiemelik: bemutatását követően az archív felvételek nélkül és kizárólag Romániában készült dokumentumfilm a természetvédelem szükségességéről szóló egyik leglényegesebb párbeszédet indította el, hatását pedig a lenyűgöző számú fesztiválmeghívás és begyűjtött hazai, illetve nemzetközi díj is alátámasztja.
Nem ez az első alkalom, hogy az alkotócsapat megajándékozza a természetbarátok közösségét: év elején létrehozták ugyanis a România Sălbatică ingyenes mobilalkalmazást, amely az ország biológiai sokféleségének megértését és megismerését szolgálja. A felhasználók folyamatosan hozzáférhetnek az ország földrajzi régióival kapcsolatos tippekhez és ajánlásokhoz, valamint átfogó információkhoz Románia nemzeti parkjairól, illetve egyéb védett természeti területeiről.
Borítóképen a dokumentumfilm egyik szereplője. Fotó forrása: a film hivatalos Facebook-oldala