A júniusi helyhatósági választási kampányhoz hasonlóan az óriásplakátokon kívül most is tilos a hangosbemondók, a kivetítők használata, a választók ajándéktárgyakkal, ingyenkoncertekkel és tűzijátékokkal történő mozgósítása is. A kampányban a jelölteknek kizárólag félméteresnél nem nagyobb plakátokkal, szórólapokkal, valamint médiaszereplésekkel és politikai rendezvényekkel szabad versengeniük a polgárok bizalmáért.
Tilos ez alkalommal is golyóstollakat, bögréket, vödröket, élelmiszert, ruhaneműt, ernyőt, öngyújtót, órát vagy bármilyen más ajándéktárgyat osztogatni, azok értékétől függetlenül, a jelöltek nem használhatják már a települések utcáin köröző, hangosbemondókkal felszerelt kampányautókat, de azt is büntetik, ha gépkocsikon, üzletek kirakataiban vagy bárhol másutt választási reklámot függesztenek ki, az erre a célra kijelölt plakátoló helyek kivételével.
Az RMDSZ november 6-án tartotta kolozsvári kampányindítóját
A közszolgálati média parlamenti súlyukkal arányosan ingyenesen biztosít műsoridőt a parlamenti pártoknak és az ország legalább felében teljes listát állító parlamenti kívüli pártoknak. A magántelevíziók is szervezhetnek választási vitákat, de be kell tartaniuk a kiegyensúlyozottságra vonatkozó törvényes követelményeket és minden pártnak azonos tarifa szerint kell műsoridőt biztosítaniuk. Reklámidőt a pártok nem vásárolhatnak.
Az új pártfinanszírozási törvény értelmében a választási kampányokat immár az állami költségvetésből pénzelik Romániában. A jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit utólag számolják el, de csak akkor, ha pártjuk megszerezte a voksok legalább három százalékát. Egy képviselő vagy szenátorjelölt legfeljebb 63 ezer lejt költhet kampányára, mivel azonban a parlamentnek (a kedvezményesen mandátumhoz jutó kisebbségi képviselőket nem számítva) 448 tagja lesz, és minden megyében két-két póttag is szerepelhet a jelöltlistákon, az országos listát állító pártok kampány-költségvetése a mostani szerényebb körülmények között is elérheti a 40,3 millió lejt.
A december 11-i parlamenti választásokon csaknem 6500 jelölt pályázik képviselői vagy szenátori mandátumra negyven párt, pártszövetség illetve kisebbségi szervezet színeiben, vagy függetlenként. A jelöltállítást megelőzően 11 pártnak sikerült elegendő (190 ezer) támogató aláírást összegyűjtenie ahhoz, hogy országos listát állíthasson.
A választói névjegyzékben 18,9 millió név szerepel, ezek közül 18,3 milliónak szerepel romániai lakhely az irataiban, 600 ezer román állampolgárnak pedig bejelentett külföldi lakhelye van.
Először voksolhatnak levélben a külföldön élő román állampolgárok: erre azonban a voksolás előtt legalább három hónappal regisztrálniuk kellett. A határidő lejártáig kevesebb mint 8900-an kérték, hogy levélben adhassák le voksukat.
A most kezdődött parlamenti választási kampány a voksolás előtti napon, június 4-én reggel 7 órakor ér véget.
A Megyei Választási Iroda (BEJ) sorhúzás alapján állította fel a sorrendet, hogy a szavazólapra milyen sorrendbe kerüljenek fel a december 11-ei választásokon induló pártok. Eszerint az RMDSZ a negyedik helyre kerül a szavazólapon a december 11-ei parlamenti választáson. A listán szereplő pártok közül az RMDSZ az egyetlen magyar politikai alakulat, amely indul a megmérettetésen. Az RMDSZ listáit Kolozs megyében Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselőjelölt és László Attila szenátorjelölt vezeti.