Összművészeti alkotóműhely Sztánán
Nagy Emőke muzeológus bevezetője után Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke kapott szót, aki szerint Sztána a „művészetek találkozó helye, amelynek sajátos hangulata remekül tükröződik a képeken”. Mint fogalmazott, ahányan, annyiféleképpen közelítették meg a kéznél levő témát, ötletet „egy-egy gurgulázó nevetés között”. „Keményen dolgoztak. Az alapítvány harci feladata az, hogy a kalotaszegi értékeket tudatosítsa, másrészt pedig az, hogy a Sztánára érkező és ott dolgozó művészeket támogassa. Magukkal hoznak egyfajta sajátos világot, s ha szerencsés átalakulás megy végbe az alkotási folyamat idején, akkor valami egészen más születik. Például egy deszka hogyan válik művészeti alkotássá, a rozsdás kárpitosszeg miként válik a kép részévé. Örvendek, hogy a Barabás Miklós Céhnek sikerült a tábort tető alá hozni a támogatások révén, illetve kialakult egy baráti közösség is, amely jó alkalmat teremtett arra, hogy szép munkák szülessenek” – foglalta össze Szabó Zsolt.
Forró Ágnes képzőművész, az alkotóműhely szervezője kifejtette: olyan összművészeti alkotóműhelyt szeretett volna létrehozni, amely lebontja a művészeti ágak közti falakat. Ugyanakkor a hagyományos képző- és iparművészetre fókuszáló terekkel szemben ez a kezdeményezés teret adjon az irodalomnak és más társművészetnek is, például a zenének. Az alkotóműhelyt kizárólag női művészeknek hozták létre, az alkotók Erdély különböző helyeiről érkeztek. Kiemelte: az eseményt abban az ikonikus házban, a Szentimrei-villában tartották, amelynek mestergerendáján a következő felirat áll: „Épült ez a ház Isten segedelmével, a Nagyapa jóságából Ágnesnek és Juditnak Kós Károly tervei után A.D. 1925”. (Szentimrei Jenő író, költő és újságíró, aki apósa, Ferenczy Gyula anyagi támogatásával építtette a villát lányai számára.) A ház most százegy éves, a tábor „nulladik” évét pedig tortával köszöntötték, gyertyával a tetején, ami tökéletes szimbóluma lehet egy új fejezet elindításának.
Kis-Pállukács Hajnal muzeológus méltatásában kiemelte, hogy „a kiállítás nem csupán elkészült művek együttese, hanem egy közösen megélt idő lenyomata is”. A Barabás Miklós Céh és a Szentimrei Alapítvány által idén szervezett első tábor a sztánai Összművészeti Alkotóműhely volt. „Az első alkalmak mindig különlegesek: egyszerre hordozzák magukban a kíváncsiságot, a kísérletezés szabadságát és azt a reményt, hogy valami olyan születik, amely túlmutat magán az eseményen. Ez az első alkalom mégsem a semmiből érkezik, régóta különös vonzerőt jelent az alkotók számára. Sztána évtizedek óta olyan hely, ahol nemcsak élni vagy megpihenni, hanem alkotni is szokás. Ez a műhely tehát egyszerre új kezdeményezés és egy régi hagyomány természetes folytatása” – fogalmazott.
Elmondta: a jelen kiállítás ennek a hétnek a gyümölcse. A munkák többsége ott született, egy családias hangulatú alkotótáborban, ahol Erdély különböző pontjairól érkezett képzőművészek és költők dolgoztak együtt. A Kolozsvárról, Zilahról, Felsőcsernátonból és Székelyvarságról származó művészek számára erre a hétre azonban közös műhellyé és találkozási ponttá vált Sztána. A tábor résztvevői valamennyien hölgyek voltak, amely különösen bensőségessé tette az együtt töltött napokat, hozzájárulva a légkör családiasságához és oldottságához is. Miközben a képzőművészek alkottak, a költők ugyanennek a helynek az élményeit fordították szavakká. Öröm, hogy ma ezekből a versekből is hallhatunk majd részleteket – fejtette ki.
A művészettörténész emlékeztetett: többen is megfogalmazták, hogy az alkotótábor nem csupán helyszínt ad az alkotáshoz, hanem időt is. Olyan időt, amelyet otthon, a mindennapi teendők között sokszor nehéz megtalálni. És bár mindenki megőrizte saját egyéni látásmódját, technikáját, formavilágát, a közös munka mégis többet jelentett, mint pusztán az egymás melletti alkotást. Lehetőség volt beszélgetni, tanácsot kérni, kísérletezni, inspirálódni – mindig tiszteletben tartva egymás művészi szabadságát.
Kis-Pállukács Hajnal szerint a kiállítótérben végigsétálva és a munkákat figyelve feltűnik, hogy újra és újra ugyanazokkal a motívumokkal találkozunk. „Bizonyos motívumok újra és újra visszatérnek: a ház, a kert, a régi kőfalak, a nyitott ablakok, a fák, a tulipán vagy éppen a csiga. Természetesen nem előre kijelölt témákról van itt szó, hanem ugyanannak a helynek és ugyanazoknak a közös élményeknek különböző lenyomatai. A Csigadomb, a kirándulások, a természet apró részletei mind-mind nyomot hagytak az elkészült munkákon” – mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás anyaga sokféle képi nyelven szólal meg. Van, ahol a látvány szinte változatlanul jelenik meg, máshol már emlékké, jellé vagy hangulattá alakul. A festmények, grafikák, fotók és nyomatok nem ugyanazt mesélik el, inkább párbeszédet létesítenek. Éppen ez a sokféleség teszi érzékelhetővé, hogy ugyanaz a hely mennyi különböző alkotói választ tudott megszólítani. „Volt, aki a fényt kereste, más az épített örökséget, a természet lüktetését vagy éppen egy apró részletet: fakérget, virágot, ablakot, csigaházat. Volt, aki a látványhoz maradt hű, mások inkább annak személyes lenyomatát keresték. De arra is akad példa, hogy egy egyszerű használati tárgy, egy nyújtódeszka vált az alkotás hordozójává. A közös helyből így különböző képek születtek, és éppen ettől válik ez a kiállítás izgalmassá. Talán ez egy alkotótábor legfontosabb eredménye: kialakul egy sajátos, közös figyelem. Az egymásra, a helyre és a természetre való figyelem” – vélekedett.
Hangsúlyozta, hogy a családias légkörnek ebben nagy szerepe volt. Nemcsak az alkotás, hanem a közös étkezések, a séták, a beszélgetések és a természet apró csodái is hozzátartoztak ehhez az élményhez: a kert lakói, a padláson élő pelecsalád, a fán fészkelő bagoly – és igen, a kullancsok is. Erről majd érdemes megkérdezni a művészeket, sőt, ha nem tévedek, az egyik ma elhangzó versben is felbukkan ez a motívum – jegyezte meg.
„Arra biztatom önöket, hogy időzzenek el a részleteknél. Egy nyitott ablaknál, egy kőfalnál, egy fényfoltnál, egy tulipános széknél vagy egy csigacsápnál. Ezek a munkák azt mutatják meg, milyen gazdaggá válhat egy hely, ha valóban időt szánunk arra, hogy figyeljünk rá. Hiszen végső soron talán ezt őrzi meg ez a kiállítás: nem csupán azt, amit a résztvevők Sztánán láttak, hanem azt is, ahogyan együtt néztek körül” – zárta méltatását Kis-Pállukács Hajnal.
Cseh Katalin költő sürgött-forgott az alkotók között. Balladás dalában, A négy szép asszonyban így fogalmaz: „Négy szép asszony az erdőben, / vágyaik elreppenőben. / Minden vágyból nő egy álom, / ecsetvonás lélek-vásznon. (…) Merre tartanak, hol bolyonganak? / Örök útján a múlónak, / múló útján az öröknek, / Istenhez szegődnek csöndnek.” Tábori élményverse, a Kapcsolódások a kiállítótér egyik alkotása, Deák Angéla pedig az Így jártál, humorral átszőtt verses prózájában a tábor élményeiről számol be.
Az alkotótáborban a következő alkotók vettek részt: Adorján Ilona és Vári-Váncza Edit Zilahról, Vass Mária Magdolna Székelyvarságról, Deák Angéla Felsőcsernátonból, Nagy Anna Mária Aranyosgyéresről, valamint Cseh Katalin, Darvay Tünde, Farkas Melinda, Felházi Lenke Zsuzsánna, Forró Ágnes és M. Lovász Noémi Kolozsvárról.
A megnyitón Darvay Nóra diák Bartók Est a székelyeknél zongoraművéből játszott egy darabot, Felházi Lenke Zsuzsánna pedig Kovács Réka zongorakíséretében Bartók-műveket adott elő.
A kiállítás augusztus 12-ig tekinthető meg a Szentegyház / Iuliu Maniu u. 4. szám alatti Ars Sacra Claudiopolitana Képtárban naponta 9 és 17 óra között.
