„Fehér, fagyos, dérlepte mesebeli tájra ébredtünk, a fán lévő aranyalma jégtüskét növesztett. Deres mintázat alatt fekszik a város. Ha kint fagyos is, miért ne lehetne bent a fény. Képtárunk falai között az itt látható festmények és a bronz fénye ragyogja be a teret” – kezdte beszédét Forró Ágnes.
A Hármashangzat három különböző életkorú művészt fog össze. A zenében, klasszikus értelemben, a hangsor első, harmadik és ötödik hangjának együttese. Mindhárman Kolozsváron születtek, itt jártak iskolába, itt szereztek diplomát a képzőművészeti egyetemen. És egymás kezét fogva, egymásba kapaszkodva haladnak a megvalósítás útján.
„Attól függően, hogy milyen helyzetben vagyunk, más-más oldalunkat, arcunkat világítjuk, mutatjuk meg. Ezek az arcok valamilyen archetípushoz állnak közel, az általunk keltett benyomás – itt a képek, a munkák esetében – mit idéz fel másokban, mit juttat az eszükbe. Az archetípusok olyan mintázatok, amelyek világszerte ugyanazzal a jelentéstartalommal bírnak. Az embereket tudat alatt általában érdekli, hogy mit képviselünk... A képekben, szobrokban sejtelmes transzcendens világ már túljutott az evilági, emberi léten. A művész átlépte a köznapi értelemben vett határait” – fogalmazott a képzőművész.
Raul Ciosescu Kolozsváron született 1980-ban, többnyelvű, többkultúrájú családban, a képzőművészeti líceum után a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia festészet szakán szerzett diplomát. Ezzel párhuzamosan a BBTE bölcsészkarán finn nyelvet hallgatott. Közben országot váltott, a grazi Karl Franzens Egyetemen kultúrtörténetet hallgatott, a bécsi orvostudományi egyetemen bonctanhallgató volt, bolognai akadémián szobrászatot tanult. Beutazza Nyugat-Európa nagyvárosait, számos nemzetközi kiállítás és művésztelep résztvevője. Rajztanárként, múzeumpedagógusként keresi kenyerét. A kiállítást szüleinek ajánlja.
„Az foglalkoztat, hogy a festményeimen a színek hogyan alakulnak szimbólumokká. Érdekelnek az évszakok, a természet ritmusai, a nappalok és éjszakák, a világosság és a sötétség váltakozásai, de az emberi test felépítése is foglalkoztat, ami a lelkünket tartja zárva. Számomra a festés olyan, mint másnak az írás. Külső szemlélő számára fausti összevisszaságnak tűnhet, viszont életem a művészeten keresztül teljesedik ki. Ha az idő falat építene a térben is, akkor hol a falon innen, hol a falon túl lennék. A reneszánsz és barokk kor művészetében érzem magam jól, nem a jelenkoréban. A művészetnek nincs ára, úgy, ahogy a léleknek sincs, a kettő egymást tükrözi, egymásba kapaszkodva megy a saját útján, ami szabadságot ad – vallja Raul Ciosescu.
„A tárlaton látható olajképei Kolozsváron készültek, tájképek. Érdekes megfigyelni, hogyan fog hozzá: gyorsan fest, széles ecsetvonásokat húz a vászonra, felületeket hagyva üresen, így néhány munka befejezetlennek tűnik. Megfesti az eget, de vajon a földet miért nem? Égig érő fák között házfal rácsos ablakkal, a másikon legelésző lovak. Az évszakokhoz kötődő tájképek színharmóniáiban felsejlik a tavasz is” – fogalmazott Forró Ágnes.
Starmüller Géza Kolozsváron született 1966-ban, a kolozsvári képzőművészeti egyetemen szerzett diplomát szobrász szakon1998-ban. Elmondása szerint húsz évvel ezelőtt volt egyéni kiállítása.
Vegyes technikával készült munkáinak – az akril és olaj váltakozása – erővonalai felfelé áramlanak, az égbe törnek, a fény felé. Témái a belső felemelkedés: rend a káoszban, vagy káosz a rendben. „Az absztrakt és figuratív elemei követik a szimmetriát, bal és jobb oldalon, fent és lent. Minden áttetsző, üveges, zselészerű, tükörszerű, rejtett belső ragyogás, a valamikori paradicsomi állapotnak ábrázolása, kikísérletezése. Minden a fényben köt ki.
Szimbolikus erővel bír a fényben ragyogó Égi város, ahogy lelkünket beszippantja a halál. A Gótika, a Templombelső motívumai is szimmetrikusak, itt a lenti földi anyagi lét a fenti égivel kapcsolódik vagy fordítva? A lenti türkiz, ha fent lenne, a transzcendens égi világává válna?” – vetette fel a kérdést Forró Ágnes.
„Az áttetszőség, a fények játéka, a sejtelmesség a jellemző. Semmi sem egyértelmű, csak sejteti, hogy mit ábrázol, éppen ezért távolról kell szemlélni és az összhatásra figyelni. Az egyik alkotáson rózsaszín világ bontakozik ki, paradicsommadarak az égig érő fán, a világfán, a hosszú farktollú befelé ível, befelé viszi a szemet, a kompozíció ettől lesz kerek. A népművészetben is megtalálható ívelt formák felsejlenek a művész a munkáiban” – tette hozzá. „A felfelé tőrést stilizálni, áttetszővé tenni, technikában elfolyatni, hogy friss maradjon. Pedig akril” – vallja a művész. „Ezen a képen – rámutat a Felemelkedés 3-ra – az egymással szemben álló szimmetrikus domború forma mozgásban van, közben örvénylik, beszippant, és valahol kidob a felszínre. Itt is a lét felemelkedését szerettem volna ábrázolni – magyarázza.
Kun Árpád György a rendszerváltás utáni kilencvenes évek elején végezte tanulmányait a kolozsvári képzőművészeti főiskola szobrászat szakán. Vallomása szerint „nem volt tanár, akitől tanulhatott, mi, diákok, egymástól sajátítottuk el a tudást”.
„Női istenszobrok saját dinamizmussal, ahogyan Géza a festményeiben, úgy Kun Györgynél is a belső erő bentről kifelé és felfelé bontakozik ki, a szobor vezető vonala megfeszül és vektorban csúcsosodik ki. Az Emese álma című bronz kisplasztika alsó, gömbszerű része neolitikus forma, termékenységi szimbólum. Emese teste keresztformát ölt, testében turulmadár. Esetében is a pogány-keresztény motívumok kombinációi figyelhetők meg. A Nimfa, az Erdő szelleme, a Tavasz hírnöke. Ezek az Emese álma újragondolásai, amelyeket vázlatok, rajzok sorozata előz meg, közben érlelődik a téma és annak megvalósítása, kivitelezése. Mintázás közben is át- és újragondolja a formát, a vázra felrakott agyagból el lehet venni, hozzá is lehet tenni. A Nimfa is mintázás közben alakult át, van benne valami keletiesség, az erdő felett lebeg, másik világban. A nimfa az erdő szelleme az animista világban, de termékenységi szimbólum is, hasa közepén a spirál, ami a végtelenséget szimbolizálja.
A madárszerű, szárnyaló lények, hibrid zoomorf madarak mégsem madarak, szárnyát levetve a lény plasztikailag stilizáltabb, térbelisége dinamikusabb lett, forgó formává alakult, a transzcendentális erő felhúzza a felső világba” – értékelte a kiállítás szobrait Forró Ágnes.
A kiállítás 2024. január 26-ig, hétfőtől péntekig, 10‒17 óra között látogatható a Szentegyház utca 4. szám alatti Ars Sacra Claudiopoltana Kiállítótérben.
