A világranglistán negyedik román lány az észt Anett Kontaveitet (21 éves, 68. a világrangsorban), két sima játszmában 6:2, 6:4 arányban verte. A hatodik kiemelt teniszezőnek 80 perc kellett a sikerhez, hogy harmadszorra elődöntős legyen az olasz fővárosban rendezett versenyen 2013 és 2015 után (döntőt még nem játszhatott).
A 25 esztendős konstancai lány végig uralta meccset selejtezőből főtáblára jutott balti ellenfelével szemben. Az első szettben már 3:0-ra meglépett Halep, ezt egy megtorpanás követte, miután elvesztett adogatását, viszont azonnal visszabrékelt. Az első szettben 5:1-es állásnál már volt két szettlabdája, azokat még nem használta ki, viszont 34 perc alatt 6:2-re hozta a játszmát.
A második felvonás valamivel szorosabb volt, 2:0 és 4:1-es Halep vezetésnél még egyszer feltámadt Kontaveit (4:3). Az előnyt végül a meccs végéig megtartotta Halep. A román lány kiválóan érvényesítette második szerváját (69%), de az első adogatásait is 61%-ban megnyerte. Több direkt nyerő ütése jobb volt, mint az észtnek (17–15), és kevesebb ki nem kényszerített hibát vétett (23–33). Kettejük párharcában 2–0-ra vezet Halep. Kontaveit kiváló római menetelést tudhat maga után, a főtáblán a német Andrea Petkovicsot, a szintén német világelső Angelique Kerbert és a horvát Mirjana Lucsics-Baronit búcsúztatta.
Halep eddig jutalma 115 170 euro és 350 világranglistapont, Halep a döntőbe jutásért a Daria Gavrilova (ausztrál)–Kiki Bertens (holland, 15.) párharc győztesével játszik.
Csütörtökön a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a magyar származású, svájci színekben versenyező Bacsinszky Tímeának a római tenisztornán a játéknap utolsó mérkőzésén két szettben kapott ki a második helyen kiemelt cseh Karolína Plískovától.
A párosoknál a negyedik kiemelt Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar cseh) kettős a legjobb négy közé jutott, miután szetthátrányból talpra állva, döntő rövidítésben 3:6, 6:1, 10–4 arányban legyőzte a Katyerina Bondarenko, Katerina Siniakova (ukrán, cseh) duót. A mérkőzés 66 percet tartott, Babosék ellenfele az elődöntőben a Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina (orosz, 1.)–Barbora Krejcikova, Saj-saj Cseng (cseh, kínai) párharc győztese lesz.
A 2015-ös Roland Garros-győztes Stanislas Wawrinka meglepetésre két játszmában kikapott John Isnertől a férfi verseny nyolcaddöntőjében. A 32 éves tengerentúli játékos 2008 óta az első amerikai a nyolc között, akkor Andy Roddick volt negyeddöntős az olasz fővárosban.
Nyolcaddöntős eredmények:
Nők (2,4 millió euró összdíjazás): Gavrilova (ausztrál)–Kuznyecova (orosz, 7.) 2:6, 7:5, 6:4; Kontaveit (észt)–Lucsics-Baroni (horvát, 16.) 6:1, 6:1; Venus Williams (amerikai, 9.)–Konta Johanna (brit, 5.) 6:1, 3:6, 6:1; Halep (6.)–Pavljucsenkova (orosz, 12.) 6:1, 4:6, 6:0; Bertens (holland, 15.)–Makarova (orosz) 7:6 (3), 6:1; Ka. Plískova (cseh, 2.)–Bacsinszky (svájci) 6:1, 7:5; Muguruza Blanco (spanyol 3.)–Görges (német) 7:5, 6:4; Szvitolina (ukrán, 8.)–Barthel (német) 3:6, 6:0, 6:0.Férfiak (5,4 millió euró összdíjazás): Raonic (kanadai, 5.)–Berdych (cseh, 12.) 6:3, 6:2; Csilics (horvát, 6.)–Goffin (belga, 9.) 6:3, 6:4; A. Zverev (német, 16.)–Fognini (olasz) 6:3, 6:3; Isner (amerikai)–Wawrinka (svájci, 3.) 7:6 (1), 6:4; Nadal (spanyol, 4.)–Sock (amerikai, 13.) 6:3, 6:4; Thiem (osztrák, 8.)–Querrey (amerikai) 3:6, 6:3, 7:6 (7); Del Potro (argentin)–Nisikori (japán, 7.) 7:6 (4), 6:3; Djokovics (szerb, 2.)–Bautista Agut (spanyol) 6:4, 6:4.