– Románia úgy véli, hogy a két kormánynak óvatosan és előzetes egyeztetések után kell eljárnia ilyen ügyekben, méghozzá oly módon, hogy a támogatás során senkit ne diszkrimináljanak, és tartsák be az Európai Unió szabályait. Kihasználom az alkalmat és Semjén kormányfő-helyettes jelenlétét, és közlöm vele a román kormány erre vonatkozó hivatalos álláspontját: a magyar kormány nem tárgyalt a román kormánnyal az elindított erdélyi fejlesztési programról, ez nem képezi kétoldalú egyezmény tárgyát, ahogy az elvárható lett volna. Következtetésképpen újból elmondjuk: Románia nem egyezett bele ezen intézkedések gyakorlatba ültetésébe, ezért kérem, hogy a programot a román hatóságok bevonásával, átláthatóan és nem diszkriminálva folytassák le – közölte a nagykövet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara román-magyar tagozata létesítésének 20. évfordulója alkalmával szervezet eseményen.
Romániában a támogatásokat a Pro Economica Alapítvány bonyolította le. A román hatóságok értesülései szerint több tíz millió eurós programról van szó, amely erdélyi gazdákat támogat, akik magyarul töltötték ki a támogatási űrlapokat. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szeptemberben bejelentette, hogy az eddig Székelyföldön lebonyolított programot majd kiterjesztik Románia nyugati részére is.