George Simion: Megtámadjuk az alkotmánybíróságon Nicușor Dan megválasztását

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedd este bejelentette, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon az elnökválasztás második fordulójának eredményét.

A Facebookon közzétett videóüzenetében a politikus azt mondta, saját nevében küldi el az alkotmánybírósághoz az óvást, amelyikben a választás eredményének érvénytelenítését kéri, azokra az érvekre hivatkozva, amelyek alapján tavaly decemberben az alkotmánybíróság érvénytelenítette az akkori választást. "Nem azért indultam a választási versenyben, hogy elnök legyek, hanem hogy helyreállítsam az igazságot" - tette hozzá.

Simion arról is beszélt, hogy az elmúlt 24 órában számos támogatója kérte tőle, hogy tegye meg ezt a lépést, mert nem akarják, hogy egy báb legyen az elnökük. Ugyanakkor az AUR vezetője belföldi és nemzetközi szintű jogi lépéseket is kilátásba helyezett.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak olyan kormány beiktatását hajlandó megszavazni, amelyben miniszterekkel részt vesz - döntötte el a párt országos politikai bizottsága hétfőn. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett határozat szerint a PSD két megoldást lát lehetségesnek a négy hónapja tartó kormányválságra: egy kisebbségi PSD-kormány, vagy egy más pártokkal közösen, "a PSD körül" kialakított koalíciós kormány beiktatását.
Belpol