Nicușor Dan államfő csütörtökön fogadta António Costát, az Európai Tanács elnökét a Cotroceni-palota díszcsarnokában fogadta.
A két politikus egy négyszemközti megbeszélés után hivatalos tárgyalást folytat, majd közös sajtótájékoztatót tartanak.
António Costa hivatalos programja szerint a nap folyamán Szófiába és Athénba is ellátogat, ahol Rumen Radev bolgár, illetve Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök fogadja.
Az Európai Tanács elnöke tavaly szeptemberben is járt Bukarestben. Costa akkor hangsúlyozta, hogy „Románia az európai biztonság kulcsfontosságú eleme˝.
Nicușor Dan akkor úgy fogalmazott, hogy az Európai Tanács elnökének romániai látogatása 'az európai szolidaritás bizonyítéka'.

