Így kezdődik Hans Christian Andersen meséje, a hasonló című kolozsvári előadás pedig színpadi nyelvre, látványra fordítja mindezt. Amikor a függöny felmegy, színpompás keleti világ tárul a nézők szeme elé, még jó néhány percig, és az előadás alatt többször is azon kapja magát: szeme elidőzik a részleteken, maga is csodájára jár a császár palotájának. Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező valóban csodát álmodott és teremtett a színpadra. A látvánnyal egyenrangú a zene, Pál Petra munkája, amelyet Iasmina Palage (fuvola) és Kiss Dávid (ütőhangszerek) szólaltat meg az előadás részeként. A darabban helyenként szerepet kapó bábok Cristina Sandu alkotásai. A látványhoz hozzájárul a jól koreografált, ötletes és vidám színpadi mozgás, amely a szereplők mellett Sinkó Ferenc koreográfust dicséri.
A fülemüle a kolozsvári színpadon gyermeknek, felnőttnek egyaránt élményt nyújtó produkció: gyermekelőadás nemcsak azért, mert mese az alapja, hanem mert látvány, dallam, játék és mondanivaló úgy simul egybe és cseng össze, hogy a lélekbe íródik a tanulság (nincs ezért szükség a tételes tanításra). A gyermek szájbarágás nélkül érti, mert lelke a mese fonalán jobban tudja követni a történések erkölcsi tanulságát, mintha azt jól fésült felnőtt mondatokba fogalmaznák. A mese, az irodalom, a művészet varázsa pontosan az, hogy a lélek rezdül, nem az agy racionalitására hat, így mélyebben és természetesebben vésődik be. A felnőtt valójában maga is vágyja a mesét: a sok kötelesség, befeszülés, üres szó és az azt nem követő cselekedetek mindennapjaiból elkívánkozva maga is belemerül a játék örömébe, amely A fülemüle esetében a színészek mindegyikének alakításán érezhető.
A rendező, Traian Savinescu elmondta: ezen a mesén keresztül beszélni lehet, és ő beszélni akart a művészet mai helyzetéről is, amely véleménye szerint számos különböző bomlasztó tényezőnek van kitéve.
Az előadás ősbemutató, az alapul szolgáló Hans Christian Andersen-mesét Tasnádi-Sáhy Péter verses formában írta színpadra, a rendező kérésére magyar irodalmi utalásokkal. Így elhangzik, el is játsszák Arany Jánosnak a fülemüleperről szóló versét, és felhangzik Weöres Sándor fülemüleverse is. A darabban néma, illetve csak zenével „beszélő” fülemüle (Román Eszter ebben a szerepben is remekel, mimika, tánc és nem utolsósorban akrobatikus téren) üzenetét a több szerepet is játszó Albert Csilla tolmácsolja Weöres Sándor A teljesség felé című filozófiai művének választott sorait nagyon érthetően interpretálva. A szöveg értékes és érdekes, éppen ezért fontos a magyar színház adottságait figyelembe vevő, különösen is az artikulált színpadi beszéd – ebben az előadásban a legérthetőbb szöveget Gedő Zsolttól hallhattuk. A csodás látvány csak jól érthető szövegmondással összekapcsolva tud kiegészülni azzá a varázzsá, amiről Tasnádi-Sáhy Péter is szólt, amikor a rendezővel való harmadik együttműködését emelte ki és azt, hogy izgalmas feladatnak találta a szöveggel való munkát, „mivel A fülemüle varázslatos mese, amely sok titkot rejt, illetve a szépség, a tisztaság, a művészet és a hatalom viszonyáról is lehet gondolkodni”.
Az előadást látható örömmel és maximális odaadással játssza minden szereplő, a kolozsvári színpadon a társulat tagjaként bemutatkozó három fiatal, András Gedeon, Daradics Hannah és Pánczél Lilla, valamint a már említett Román Eszter, Albert Csilla, Csutak Réka, Gedő Zsolt mellett Kardos M. Róbert, Orbán Attila, Farkas Loránd, Buzási András, Laczkó Vass Róbert, Laczó Júlia, Varga Csilla, Balla Szabolcs és Marosán Csaba.
Az előadást kisebb gyerekeknek kis előkészítéssel ajánlanám: ráhangoló beszélgetés, míg az előadásra igyekszik a család, a mese előzetes elolvasása a legkisebbeket segíti a színház varázsát úgy átélni, hogy ez a csoda egész életükben elkísérje, enyhülést hozzon, hitet (vissza)adjon, felemeljen.
