Nincs általános autonómia-recept
David Smith, a skóciai Glasgow Egyetem professzora a nemzeti-kulturális autonómiák gyakorlatáról, kihívásairól beszélt közép és kelet-európai viszonylatban. Az előadó azokra a kutatásokra alapozta mondanivalóját, amelyeket négy országban, Magyarországon, Észtországban, Oroszországban és Szerbiában végeztek.
Bár a nem területi autonómia (NTA) intézménye egyre nagyobb figyelmet kap, mint a kisebbségek biztonságának, stabilitásának, közéletben való részvételének ösztönzését szolgáló eszköz, az autonómia fogalma politikai szempontból továbbra is érzékeny témának bizonyul egyes országokban. Különösen Közép- és Kelet-Európa államaiban a kisebbségek autonómia iránti igényét gyakran az illető állam szuverenitásának megcsorbítására tett kísérleteként értelmezik. Sok függ tehát az illető ország belpolitikai viszonyaitól, éppen ezért ezt a kérdést európai szinten kell rendezni – vélekedett.
A kutatásokból az derült ki, hogy az NTA-formák elsősorban Magyarországon és Szerbiában bizonyultak életképesnek. Magyarország 1993-ban fogadta el a nemzeti kisebbségi törvényt, mintegy válaszként a területén élő etnikai közösségek igényeire. Ez a jogszabály példaként szolgálhatott elsősorban azon környező országok számára, ahol nagyszámú magyar kisebbség él, de sajnos nem sok követőre talált a Kárpát-medencében – vélekedett Smith professzor.
Szintén pozitív példa Szerbia, az itt alkalmazott modell a kulturális autonómiát különböző adminisztrációs, decentralizációs intézkedésekkel egészíti ki. Ez azért is számít olyan sikeresnek, mivel nagy létszámú kisebbségeknek szól. Ennek haszonélvezője elsősorban a Vajdaságban élő magyar közösség. Oroszországgal és Észtországgal kapcsolatban a kutató elmondta: itt a kulturális autonómia enyhén szólva „szimbolikus” jelentőségű.
Összegzésként megállapította: bár Közép és Kelet-Európában az NTA lehetséges és megfontolandó alternatíva, nincs általános recept, nem lehet minden kisebbségre ugyanazt a modellt alkalmazni.
Korodi: nem elégszünk meg az egyéni jogokkal
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője előadásában szintén azt hangsúlyozta: nem lehet ugyanaz az autonómiaforma sikeres a különböző nemzeti kisebbségek esetében, mindegyiknek egyénileg kell megteremtenie azt a jogi keretet, amely a következő nemzedékek számára is lehetővé teszi nemzeti identitásuk megélését. De hogy melyik az az önrendelkezési forma, az az “autonómia-recept” amelyik jó, amelyik az illető kisebbség számára megfelel, azt viszont az illető kisebbségnek kell eldöntenie, senki másnak.
A képviselő beszélt arról is, milyen napi tapasztalatai vannak az RMDSZ politikusainak a román parlamentben az autonómia-harc terén. Románia még nem ismerte fel, hogy a diverzitásban mekkora erő rejlik, hogy az illető országnak is előnyére válik, ha kisebbségei elégedettek. Románia olyan ország, ahol a többségi akarat érvényesül, a diverzitás csak az egyéni jogokig jut el. A kollektív jogokra, amely összefonódik az autonómiával, úgy tekintenek, mint a szeparatizmushoz vezető útra. Egyéni jogokat hajlandóak elfogadni, de ez az erdélyi magyarság szempontjából kevés – mondta.
Korodi ismertette a résztvevőkkel az RMDSZ által 2005-ben benyújtott kisebbségi törvénytervezet hányatott sorsát. Konklúzióként megállapította: ha egy kisebbség nem tud megállapodni a többséggel, bármilyen autonómiaforma megvalósítására minimális az esély. Márpedig egyetlen kisebbség sem mondhat le az autonómia eszköztáráról, hiszen ez egyet jelent az önfeladással. Egy kisebbség eltűnése egyaránt veszteség az illető ország, és Európa számára, mondta hangsúlyozva a nemzetközi normarendszer kidolgozását és kötelezővé tételét.
Alfreider: A demográfiai mutatók javára válik az autonómia
Daniel Alfreider, a FUEN dél-tiroli, ladin nemzetiségű alelnöke is arról beszélt: erőfitogtatásnak nincs helye, a kisebbségek csakis tárgyalások révén valósíthatják meg azt a jogi keretet, amely megmaradásukat szavatolja.
Alfreider hangsúlyozta: a sikertörténetként bemutatott dél-tiroli területi autonómia nem egyik napról a másikra valósult meg, több évtizedes kemény munka áll mögötte. Visszatekintve: a kisebbségbe került német közösség autonómiaharca száz éve, 1918-ban kezdődött, hiszen ezt a régiót is az első világháborút lezáró békeszerződések juttatták Olaszországnak. Alig 1971-ben született meg az a szabályzat, amely a dél-tiroli autonómia alapját képezi. – Olyan ez, mint a virágszedés, egyenként gyűjtöttük össze a jogokat, amíg a keret összeállt, magyarázta. (Arra azonban maga sem tudott választ adni, mi történik abban az esetben, ha a bokrétagyűjtés során a “leszedett virágok” közül több elhervad, mire a csokor kiteljesedik …)
Felhívta ugyanakkor a figyelmet: az autonómia azt jelenti, hogy saját felelősségünkre bizonyos kompetenciákat magunkra vállalunk. Ami nagy kihívás, hiszen ez gyakorlatilag azt jelenti: úgy kell működni, akár egy országos adminisztrációnak, csak sokkal kevesebb emberrel. Ehhez ki kell nevelni azt a vezetőréteget, amely el tudja látni a feladatát, meg kell honosítani az autonómia-kultúrát, meg kell értetni az emberekkel, hogy mivel járnak az átvállalt jogosítványok. De más megoldás nincs, demográfiai adatok tanúsítják, hogy ahol létrejött az autonómia, ott sokkal kisebb az elvándorlás, a fiatalok nagyobb arányban képzelik el otthon a jövőjüket. Ez is azt bizonyítja, hogy az autonómia nem szeparatizmus irányába mutat, épp ellenkezőleg! – vélekedett.
Az előadó ugyanakkor szólt arról is: az elmúlt évtizedek dél-tiroli autonómiaharca a németek és olaszok között folyt, mellőzve az alig négy százalékos ladinokat. Ez a népcsoport több mint harminc évvel a dél-tiroli autonómia létrejötte után mondhatta csak el, hogy védelme megvalósult, magyarázta a ladin származású politikus.
Marsal: az anyaország beavatkozása fokozza a bizalomhiányt
Stéphanie Marsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának tanácsadója is úgy véli: kényes dolog az autonómia fogalma, rendszerint erős érzelmeket generál a többségben, sok helyen kimondottan tabutéma. Félelmeket generálhat, ha nincs bizalom kisebbség és többség között. Ezt a bizalmatlanságot fokozza az anyaország beavatkozása. Bár kétségtelenül az anyaország érdeklődése legitim a határon túli kisebbségek boldogulását illetően, de ezen a közösségek helyzetének a rendezése annak az államnak a felelőssége, amelyben élnek.
Csergő Zsuzsa, a kanadai kingstoni Queen's University kutatója előadásában elmondta: a kisebbségeknek az az érdeke, hogy olyan erős intézményrendszert építsenek ki, amely szükséges megmaradásához. Kutatásaiból arra a következtetésre jutott, hogy ez az intézményrendszer könnyen a többség-kisebbség közti politikai harcok áldozatává válhat – vélekedett.
Fotó: Mihály László/RMDSZ
