A falu központjától pár lépésre ez a kapu fogad. Ha ezt látod, jó helyen jársz: a faragott kapu mögött található a Szarka telek, a fesztivál fő helyszíne
A Z-generáció mostanság visszatekeri az időt. Nem szó szerint, csak technikailag: újra divat filmre fotózni, régi digitális kamerákat hajkurászni az Ószeren, minél szemcsésebbre és „retróbbra” szerkeszteni a képeket. Én is így tettem: egy régi Sony Cyber-shot 10.1-gyel vágtam neki a 10. Méra Világzenei Csűrfesztiválnak. A már-már múzeumi darabnak számító családi gép ezúttal sem okozott csalódást. Lássuk, milyen volt a Kolozsvártól 13 kilométerre fekvő fesztivál nyitónapja a szappantartónak becézett készülék lencséjén keresztül.
A sajtóakkreditáció kiváltása után nyakunkba vettük a Szarka teleket, hogy naplemente előtt, még világosban minél több tartalmat tudjunk gyártani, ezt a képen balra látható Boróka is tanúsítja. Az udvarra lépve a fesztivál elhíresült logója világít a fán, amelynek árnyékában kellemesen lehet hűsölni a kánikulában.
Az udvar hátsó részén állandó kiállítás várja a népi kultúra iránt érdeklődőket. A tárlat érdekessége, hogy nem egyetlen művész sorozata látható, hanem Méra lakóinak személyes archívumát, féltve őrzött családi fotóit tartalmazza.
Bár a képek alatti leírások segítenek a tájékozódásban, az élő leírás mégis jobb. Benkő Levente történész, újságíró készségesen elmagyarázta, kiket láthatunk a fotókon.
Miközben a médiamunkások felmérték a terepet, a Csűrszínpadon zajlottak a következő koncert előkészületei.
Kongadobok, tangóharmonika, harsona. A Los Orangutanes uruguayi—magyar—perui formáció felszerelése pezsdítő dallamokkal és táncmaratonnal kecsegtet. A színpad hátterében a zenekar tagjai készülnek a „jelenésre”.
A koncertre várva a környéket is felfedeztük. A Szarka telekkel szemben friss kürtőskalács illata száll. Fogy is rendesen a számos ízben kapható, hagyományos édesség. Ez az egyetlen étel, amelyet a biztonsági őrök beengednek a fesztivál területére, tudtuk meg a kapunál dolgozó önkéntesektől.
A falubeliek kapva kapnak az alkalmon, hogy ismét Méra a világ közepe: kapuk előtt, úton-útfélen kézműves portékát kínálnak az arra járóknak. A kürtős stand mellett egy mérai hölgy kézzel készített ékszereket árul.
Nem csak nyakékek, fülbevalók is vannak. Felvételkészítés közben szóba elegyedtünk, elmondta, maga készíti az asztalon látható csecsebecséket.
További bámészkodásra nincs idő, a lovak közé csapott a Los Orangutanes! Az önmagát bulibandaként meghatározó zenekar hű volt ehhez a névhez: a latinos dallamok felcsendülésével a közönség eksztatikus táncba kezdett.
A közönség és a banda gyorsan egy hullámhosszra kerültek. Tabeira Iván frontember folyamatos interakciója az emberekkel még eggyel különlegesebbé tette az élményt.
Mérában az a jó, hogy mindenkinek szól. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Családbarát, de nem erőltetett és képmutató. Csak emberközpontú.
Mérában még az is jó, hogy nem csak a fellépők, hanem a közönség is nemzetközi. A koncertek remek alkalmat szolgáltatnak egy-egy véletlenszerű táncra. A képen látható pár is így talált egymásra. Vajon találkoznak még?
Fotósok munka közben. Őket soha senki nem fényképezi jeligére, íme, mégiscsak.
A helyszínen vágott arcon a felismerés: a Los Orangutanes egyik harsonása, Élő Márton (a képen barna ingben) a népszerű Irie Maffia reggae zenekarnak is tagja. Dermot művésznéven harsonázik.
A közönség kifulladásig ment a zenekarral, a táncban megállni, annak ellenállni senki sem bírt. Az első sorban rajongóvá avanzsált Angela Blackburn kolumbiai DJ, aki a péntek éjszakai talpalávalót szolgáltatja.
A Los Orangutanes fergeteges buliját a sokak által várt és ismert Magyar Banda követte. A népi rigmusokhoz formabontóan nyúló zenekar nem csak a népzene kedvelők körében számít „nagy dobásnak”, a szélesebb nyilvánossághoz eljutnak.
Két koncert között mi is meglátogattuk a Chillzone-t. Függőágyak és hangulatfények várják a pihenni vágyókat a fák között. Ezt a sok testmozgást ki kell pihenni valahol!
