DÁVID TÍMEA ANITA
Florin Păcurar, az egyetem dékánhelyettese kérdésünkre ismertette a különböző szakokat, de beszélt az újításokról és az egyetem által nyújtott szakgyakorlati lehetőségekről. Az USAMV öt alapképzést kínál az érdeklődők számára, ide sorolható a mezőgazdasági, a kertészeti, az állattenyésztési és biotechnológiai, az állatorvostudományi, valamint az élelmiszertudományi és technológiai képzés. A dékánhelyettes megerősítette, hogy mindegyik kar esetében nagy hangsúlyt kap a szakmai gyakorlat, így a diákok nagyon jó alapokra épített tudással érkeznek a munkaerőpiacra. Florin Păcurar szerint az USAMV fő célja a folyamatos fejlődés szinkronban a legújabb technológiai vívmányok alkalmazásával.
A program részeként a résztvevők vezetett túrán fedezhették fel az egyetemi kampuszt: megnézhették az előadótermeket, a laboratóriumokat, az állatorvosi klinikákat, a könyvtárat és a kutatóközpontokat. Az állatorvosi kar épületének klinikáin számos kis- és nagyállatot látnak el, a laborokban pedig életnagyságú anatómiai modellek (tehén- és ló)segítik a hallgatókat a gyakorlati tudás és a vizuális fogalmak elsajátításában. Egy másik vezetett túrán kiderült, hogy botanikai szempontból nem léteznek zöldségek. A botanika az általunk jól ismert zöldségeket négy külön kategóriába sorolja: „rejtőzködő” gyümölcsök (paradicsom, paprika), gyökerek (sárgarépa, petrezselyem), levelek és szárak (spenót, saláta) és a virágzatok (brokkoli, karfiol) csoportokba. Más izgalmas programok is várták az érdeklődőket, mint például a traktorvezetés, a drón és GPS-használat vagy a 3D szkennelés.

A nyílt napon részt vevő egyetemisták őszintén osztották meg tapasztalataikat az érdeklődőkkel, és minden felmerülő kérdésre közvetlenül válaszoltak. A leggyakoribb kérdések a bentlakások és a felvételi kapcsán merültek fel.
Az USAMV bentlakásai összesen 1488 diákot tudnak befogadni, a szobák kapacitása változó: vannak kétszemélyes és hatszemélyes szobák is. A bentlakások a monostori úti kampuszon és a Hașdeu negyedben vannak.
Az egyetemi felvételire július 14-től lehet jelentkezni. Sok sikert kívánunk az érdeklődőknek és a jelentkezőknek.

