![FIFA-világranglista: jelentősen átalakul a pontszámítás](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.3825502%2Bt.1528925735368.jpeg?itok=tq-IT-Jj)
A FIFA honlapján megjelent közlemény szerint ezt követően a magyar származású amerikai sportvezető és fizikus, Élő Árpád által kidolgozott és az ő nevét viselő pontrendszer alapján lesz majd a számítás, ahogyan a sakkozóknál is.
Minden mérkőzés után kapnak vagy veszítenek majd pontokat a válogatottak, az eredménytől függően. A győzelemért egy, a döntetlenért fél pont jár, de fontosság szerint nyolc kategóriába sorolták a találkozókat. A legkisebb szorzóval (0,5) azok rendelkeznek, amelyeket nem hivatalos nemzetközi játéknapon rendeznek, a legnagyobbal (6) pedig a világbajnoki meccsek a negyeddöntőtől a fináléig.
A tétmeccsek ezután többet érnek, mint a barátságos találkozók, az erősebb ellenfelekkel szemben több pontot lehet szerezni, de a pályaválasztónak és a győzelem mértékének nem lesz jelentősége.
Az új rendszer – amelyet a női válogatottaknál már korábban bevezettek – a világbajnokság után mutatkozik be, de a csütörtökön kezdődő oroszországi torna eredményei már szerepelni fognak az új rangsorban.