Polgárháború felé sodródik Oroszország? (Frissítve: Megállította Moszkva felé az előrenyomulást Prigozsin)

Putyin egységre szólított fel a belső árulással szemben

Polgárháború felé sodródik Oroszország? (Frissítve: Megállította Moszkva felé az előrenyomulást Prigozsin)
Végletekig nőtt a feszültség Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója és az orosz hadsereg között. Moszkvában terrorellenes intézkedéseket hoztak, az orosz fővárosban ellenőrzést vezettek be az utakon. A Fehér Ház azt közölte, hogy a fejleményekről tájékoztatták az amerikai elnököt. Az orosz tőzsdemutató erőteljesen gyengült – derül ki a hirado.hu összeállításából. Putyin egységre szólított fel a belső árulással szemben. A legfrisebb hírek szerint a Wagner csapatai a Rosztovi terület után a Voronyezsi területen keresztül haladnak északi irányba, céljuk pedig minden bizonnyal az, hogy elérjék Moszkvát. Az oroszok lezárták a főváros felé vezető autópályákat, miközben helikopterekből lövik a Wagner-konvojt.

Jevgenyij Prigozsin a Telegram csatornáján, pénteken azt állította: egységeit állítólag az orosz hadsereg megtámadta, amiért az ország katonai vezetését, Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert tette felelőssé. Bejelentette: 25 ezer embere megy tisztázni a dolgot. A kijelentés után az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) büntetőeljárást indított fegyveres lázadásra való felbujtás alapján. A védelmi minisztérium hamis információnak nevezte a Wagnert ért állítólagos csapást. Az FSZB Közkapcsolati Központja (DSP) felszólította a katonai magáncég harcosait, hogy ne kövessék Prigozsin parancsait, és vegyék őrizetbe.

Dmitrij Peszkov orosz elnök sajtótitkára azt mondta, Vlagyimir Putyin elnököt tájékoztatták a Prigozsin körül kialakult helyzetről, és „megteszik a szükséges intézkedéseket”. Szergej Szurovikin, az Ukrajna területén harcoló orosz csapatok közös csoportjának parancsnok-helyettese felszólította a Wagnert, hogy az orosz elnök parancsának engedelmeskedjen.

Időközben Prigozsin bejelentette, „végig viszi” az orosz katonai vezetés megdöntését, és hogy Wagner-harcosai átlépték a határt Ukrajnából Oroszországba, s blokád alá veszi a Moszkvától mintegy 1200 kilométerre fekvő Don menti Rosztovot, a város katonai létesítményeit pedig már el is foglalta.

A rosztovi régió kormányzója, Vaszilij Golubev azt javasolta Rosztov lakosainak, ne hagyják el az otthonaikat, másoknak pedig azt, hogy ne utazzanak a városba. Mindenkit biztosított arról, hogy a rendvédelmi szervek mindent megtesznek az állampolgárok biztonsága érdekében. Eközben a városi hatóságok töröltek minden hétvégi nyilvános rendezvényt.

Adam Hodge, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője bejelentette, a Fehér Ház „követi a helyzetet” Oroszországban, és hogy Joe Biden elnököt tájékoztatták a fejleményekről. Hodge hozzátette: „Követjük a helyzetet, s a fejlemények kapcsán konzultálunk szövetségeseinkkel és partnereinkkel.”

varosnapokHirdetés

Közben a Kommerszant című lap a Wagner egyik Telegram-csatornáján megjelent videofelvételre hivatkozva közölte: találkozott Prigozsinnal Junusz-Bek Jevkurov vezérezredes, az orosz védelmi miniszterhelyettes és Vlagyimir Alekszejev, a vezérkar főcsoportfőnökségének első helyettes vezetője Rosztovban.

A felvételen Prigozsin azt hangoztatta, mindaddig blokkolja a várost, amíg a magánhadserege meg nem kapja Valerij Geraszimov vezérkari főnököt és Szergej Sojgu védelmi minisztert. Válaszul Jevkurov azt mondta, hogy három napig ünnep lesz Kijevben.

Később Prigozsin közzétett egy másik videót is, amelyben azt állította: a Wagner fegyveresei ellenőrzésük alatt tartják Rosztov katonai létesítményeit, köztük a repülőteret is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az emberei blokkolják ugyan a létesítményeket, de nem zavarják a munkájukat. Azt is elmondta, hogy bár az ő csapata ellenőrzi a parancsnokságot, de ez nem befolyásolta annak működését: „Egyetlen tisztet sem vontak el a munkájától”.

Az internetre feltöltött felvételek alapján a fegyveresek elfoglalták a rosztovi rendőrfőkapitányság épületét, és megszállták a belváros fontos csomópontjait. A Wagner-vezér által feltöltött egyik videón állítólag az látszik, hogy a Déli Katonai Körzet főparancsnokával tárgyal Rosztovban.

Az oroszok szerint azonban az erről készült videót megrendezték. Közben a Kreml körül megerősítették a biztonsági készültséget, és lezárták az orosz fővárosba vezető egyik autópályát. Az orosz hadsereg főparancsnok-helyettese videóüzenetben kérte Prigozsint, hogy tegye le a fegyvert. Az orosz védelmi minisztérium információs provokációnak nevezi Prigozsin vádjait, és közölte, hogy a történtek nyomán az ukrán hadsereg támadásra készül Bahmutnál.

Putyin: mindent megteszek az ország védelmében

Egységre szólított fel a belső árulással szemben és kemény fellépést helyezett kilátásba a fegyveres lázadás résztvevőivel szemben szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök. Bejelentette, a fegyveres erők parancsot kaptak a lázadás szervezőinek “semlegesítésére”, és hogy az árulás résztvevőit elkerülhetetlenül felelősségre fogják vonni. Közölte, Moszkvában, valamint a moszkvai és más régióban terrorellenes intézkedéseket vezetnek be. Az elnök szerint határozott erőfeszítések történtek a Rosztov-na-Donuban kialakult “bonyolult” helyzet stabilizálására is, ahol a polgári és katonai hatóságok munkáját hatékonyan akadályozzák.

“Oroszország elnökeként és főparancsnokaként, Oroszország polgáraként mindent megteszek az ország védelmében, az alkotmányos rend, a polgárok életének, biztonságának és szabadságának védelmében” – fogalmazott.

Felszólította azokat, akiket “megpróbálnak belerángatni” a lázadásba, hogy hozzák meg az egyetlen helyes döntést: ne vegyenek részt a bűnözői akciókban. Azt hangoztatta, Oroszország ma nehéz harcot vív a jövőjéért, amely egységet, konszolidációt és felelősséget, követel meg. A lázadást pedig az ország olyan hátbatámadásának nevezte, mint amilyen 1917-ben történt az első világháború idején, amikor a győzelmet “ellopták” Oroszországtól, az intrikák pedig a hadsereg megsemmisüléséhez és az állam széteséséhez, hatalmas területek elvesztéséhez és polgárháborúhoz vezetett.

“Nem hagyjuk, hogy ez megismétlődjön. Meg fogjuk védeni mind népünket, mind államiságunkat minden fenyegetéssel szemben. Beleértve a belső árulást is” – mondta Putyin.

Az államfő Jevgenyij Prigozsinra, a Wagner katonai magánvállalat alapítójára utalva azt mondta, “túlzott becsvágy és az önérdek vezetett az áruláshoz” a csoport azon harcosai és parancsnokai ellen is, akik “felszabadították” Szoledart és Artyomovszkot (Bahmutot) és más településeket.

Az orosz védelmi minisztérium felhívást intézett a Wagner fegyvereseihez, amelyben az állomáshelyükre való biztonságos visszavonulást ígért nekik, ha szakítanak Prigozsinnal.

“Önöket megtévesztéssel vonták be Prigozsin bűnös kalandjába és fegyveres lázadásban való részvételébe. Sok bajtársuk több egységből már felismerte tévedését, és segítséget kérnek, hogy biztonságban visszatérhessenek állandó állomáshelyükre. Ezt a segítséget a részünkről már megadtunk minden harcosnak és parancsnoknak, aki ezt kérte” – közölte a katonai hivatal.

A Wagner-harcosokat felszólították, hogy legyenek belátóak és mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a védelmi minisztérium képviselőivel vagy a rendvédelmi szervekkel.

Putyin felhívására reagálva Prigozsin azt hangoztatta, hogy a hazaárulás kérdésében az elnök erősen téved, mert a Wagner összes harcosa hazafi és senki sem fogja az elnök, az orosz biztonsági szolgálat  vagy bárki más kérésére feladni magát.

“Mert nem akarjuk, hogy az ország továbbra is korrupcióban, csalásban és bürokráciában éljen” – hangoztatta a zsoldoscsoport vezetője.

Putyin ígéretét, hogy felelősségre fogja vonatni a lázadókat, Prigozsin nem kommentálta.

Az orosz elnökkel egyeztettek támogatói

Kirill orosz pátriárka felszólította mindazokat, akik fegyvert fogtak a hittestvéreikre, hogy gondolják meg magukat. Hangsúlyozta, hogy a közös fenyegetettséggel szemben meg kell őrizni az egységet, meg kell haladni sérelmeket és a személyes ambíciókat.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a Telegram-csatornán azt írta, a széthúzás és az árulás nagy tragédiához, egy egyetemes katasztrófához vezet, de a hatalom ezt nem fogja megengedni, s az ellenséget le fogják győzni. Egységre és nyugalomra szólított fel egyebek között az orosz parlament két kamarájának elnöke és több regionális vezető.

A Putyin által bejelentett intézkedések támogatásáról tett bejelentést Gyenyisz Pusilin és Leonyid Paszecsnyik, az Ukrajnától elcsatolt donyecki és luhanszki régió megbízott vezetője is.

Putyin a nap folyamán telefonon beszélt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz és Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel.

Ramzan Kadirov csecsen vezető támogatásáról biztosította az orosz elnököt és az ország egységét, s azt hangoztatta, hogy a lázadást el kell fojtani. Közölte, hogy az irányítása alatt álló köztársaságból katonák és nemzeti gárdisták indultak a  konfliktusövezetekbe.
 

Nyugat figyelemmel kíséri az eseményeket

Több más országhoz hasonlóan Franciaország és Németország is jelezte, hogy sorosan figyelemmel követik az oroszországi eseményeket. Az Európai Bizottság szóvivője szerint az Európai Unió belső ügynek tekinti azt, ami Oroszországban történik.

Olaf Scholz német kancellár kormánya szorosan figyeli az oroszországi helyzetet – közölte szombaton a német kormány sajtóirodájának szóvivője.

A francia elnöki palota közleménye szerint Emmanuel Macron francia elnök figyelemmel kíséri az oroszországi eseményeket, és Franciaország továbbra is Ukrajna támogatására összpontosít.

Nyílt összeütközéssé fajult Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér és az orosz hadvezetés közötti szembenállás – állapította meg szombaton a brit védelmi minisztérium.

„A következő órákban az orosz biztonsági erők, különösen az Orosz Nemzeti Gárda lojalitásának kérdése lesz az, amely eldönti, hogy ez a válság hogyan alakul” – közölte a védelmi tárca a katonai hírszerzés értékelését.

Oroszország gyengesége nyilvánvalóvá vált – reagált szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra, hogy nyílt fegyveres konfliktus alakult ki a Wagner katonai magánvállalat és az orosz hadvezetés között. A Telegram üzenetküldő szolgáltatáson közzétett üzenetében az ukrán elnök azt írta: ez totális gyengeség.

“Minél tovább tartja Oroszország katonáit és zsoldosait a mi földünkön, annál nagyobb káoszt és fájdalmat s annál több problémát okoz magának később” írta az ukrán elnök.

A román hatóságok szorosan figyelemmel kísérik az oroszországi helyzetet – jelentette ki szombaton Klaus Iohannis államfő. Az elnök Twitter-bejegyzésében azt írta, az illetékes szervek folyamatosan tájékoztatják őt a fejleményekről. “Állandó kapcsolatban állunk a szövetségesekkel is” – tette hozzá.

Marcel Ciolacu úgyszintén megerősítette: valamennyi romániai hatóság szorosan figyelemmel kíséri az oroszországi helyzetet – számolt be az Agerpres hírügynökség.

Moszkva készül az esetleges összecsapásra

A Moszkvát védő orosz katonai erők megkezdték a felkészülést egy esetleges összecsapásra az orosz fővárostól körülbelül háromszáz kilométerre lévő Wagner-csoporttal. Tüzérségi ágyút létesítettek Moszkva szélén az orosz erők – derül ki az egyik orosz újság által közzétett fotókból. 

A Vedomosztyi hírportál arról számolt be, hogy a löveget a város délnyugati szélén állították fel. A fotókon az is látszik, hogy fegyveres rendőrök gyülekeznek azon a ponton, ahol az M4-es autópálya – amelyen a lázadó Wagner-csoport zsoldosai haladnak – eléri az orosz fővárost. A Kyiv Post ukrán lap arról számolt be, hogy Moszkva szélén lövészárkokat ásnak.

Vajon hol tartózkodik Putyin?

Miközben a Wagner-csoport zsoldosai Moszkva fele tartanak, sokakban ugyanaz a kérdés merült fel: hol tartózkodhat vajon az orosz elnök?

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta: az orosz elnök Moszkvában, a Kremlben dolgozik.

Több közösségi média felhasználó azonban megjegyezte, hogy Putyin repülőgépe – az Iljusin II-96-300PU típusú speciális gép – a FlightRadar nyomkövető szoláltatása alapján felszállt Moszkvából, és északnyugati irányba tartott. A gép ezek után eltűnt a rendszerből a Moszkvától északnyugatra fekvő Tver városának közelében – írta a BBC. Természetesen azt nem lehet tudni, hogy az Vlagyimir Putyin a gépen tartózkodott-e.

A BBC hozzátette, hogy Putyin sok időt tölt a Moszkvától északnyugatra fekvő Valdai-tónál található rezidenciáján, és nem a fővárosban él.

Leállította az előrenyomulást Prigozsin
A Wagner-zsoldoshadsereg leállította az előrenyomulást, nem haladnak tovább Moszkva felé – írja a BBC. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldosok vezetője hangüzenetet tett közzé Telegram-csatornáján, amelyben közölte, beleegyezett abba, hogy leállítsa Moszkva felé előrenyomuló csapatait.Korábban Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök tárgyalásokat folytatott Prigozsinnal, amelyek során a Wagner-vezér beleegyezett a csapatok leállításába.

„Prigozsin elfogadta Lukasenko javaslatát a Wagner orosz területen való mozgásának leállításáról és a feszültség deeszkalációját célzó további lépésekről” – közölte a Rosszija 24, Lukasenko sajtószolgálatát idézve.

A Rosszija 24 szerint a beszélgetésről Putyinnal állapodtak meg – írja a BBC.

Ki is a Wagner-csoport?

A Wagner-csoport egy orosz paramilitáris szervezet, amely törvényen kívül működik Oroszországban, ahol a katonai magánvállalkozások hivatalosan tilosak. A Wikipédia forrásai szerint szoros szálak fűzik az orosz államhoz, hibrid hadviselésre és titkos hadműveletekre használják fel, hogy katonailag képviselhesse az orosz érdekeket külföldön. A csoport a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai háború idején vált jelentőssé, ahol segítette az önhatalmúlag kikiáltott Donyeczki és Luganszki Népköztársaság oroszbarát szeparatista erőket. Továbbá jelentős szerepet játszott az Ukrajna elleni orosz invázióban. Egyes források szerint 2023. februárjának közepéig a csoport kb. 30 ezer harcost veszített el Ukrajnában. Az Európai Unió és számos más ország szankciókat vezetett be a csoport ellen, azzal vádolva őket, hogy aláássák Ukrajna területi integritását és szuverenitását, destabilizálják a szíriai és líbiai helyzetet, valamint súlyosan megsértik az emberi jogokat. Prigozsin évekig tagadta a Wagner-csoporthoz való kapcsolatát, de 2022 szeptemberében beismerte, hogy ő alapította a paramilitáris szervezetet.