Közösségi együttlét a várkastély szomszédságában
A rendezvény második, szombati napján még az utolsó délutáni különjáratra is a legkülönbözőbb korosztályból való érdeklődő, sőt jónéhány külföldi is várakozott a Szamos-parti megállóban.
A szervezők népszerűsítő közleményeikben teljes joggal emelhették ki, hogy a fesztivál vonzerejéhez nagyban hozzájárul a természeti környezet és a parkot uraló várkastély; amint a várakozásteli izgalommal csevegő buszos utastársak sorában elkeveredve felsétáltam a kastélyhoz vezető, hatalmas fák között haladó széles ösvényen, fellépésre hangoló zenekar erősödő dobpergését hallgatva, majd feltűnt a domb tetején a máig határozottan impozáns épületegyüttes. Az első gondolatom az volt, hogy: igen, valóban szolgálhat alapjául a jövőnek a múlt, ha azt becsülő, arra építő emberek veszik birtokba, és használják tárgyi örökségét.
A több mint fél évezredes történetre visszatekintő várkastélyt a közelmúltban nagyon lelakták; bár jelenlegi tulajdonosa elvégeztetett már alapvető állagmegőrzési munkálatokat rajta, az államosítás fél évszázada nagyon szomorú állapotban hagyta az épületegyüttest. Amint a park belseje fele tartva elhaladtam a hallgatag falak, sarokbástyák előtt, az a benyomásom volt, hogy az ősi kastély, amely volt már király, fejedelem, püspök és hatalmas erdélyi főúrak birtoka, majd legutóbb szerencsétlen sorsú gyermekek otthona is, Csipkerózsika kastélyaként alszik, és a parkjában nevető, zsibongó, életteli tömeg rövidesen fel fogja ébreszteni. A terebélyes facsoportokkal, kisebb-nagyobb tisztásokkal tűzdelt gyönyörű kastélyparkban aztán bárki találhatott magának kénye-kedve szerinti elfoglaltságot, lazulásra, csevegére alkalmas helyet és társaságot, a közösséghez való tartozás érzését is erősítve a fesztiválok sajátos módján. Az élmények színes tárházát kínálta a gyermekeknek is, hiszen a történelmi, hagyományőrző jellegű, és a népművészet színes világából kóstolót nyújtó tevékenységektől kezdve a tiroli kötélpályáig mindenhol zsibongtak a legifjabb fesztiválozók, nem is szólva az igen népszerűnek bizonyult lovagoltatásról. Jóleső volt egyébként megtapasztalni, hogy mennyire készségesek és segítőkészek voltak a fesztivál fiatal önkéntesei, és a helyszín adottságait mennyire jól kihasználták és kiépítették a szervezők, egy jól átható térképen is bejelölve a fontosabb helyszíneket.
A gyalui Várkert Fesztivál a jelek szerint kiváló példája annak, hogy a majális hagyományos elemeivel tűzdelt szórakozás szervesen összefonódhat a múlt értékeinek és a természet tiszteletével, az arra hangoló, arra nevelő tevékenységekkel, és a felszabadult, de civilizált közösségi együttléttel.
Zay Éva
Lombok közé rejtett pompa
A fesztiválokon vagy városnapi rendezvényeken általában már ismert programok mellett a vezetett séta volt az, amely tulajdonképpen emlékeztetett arra, hogy hol is tartózkodtunk, a hely történelmének, múltjának a felidézésével. A kolozsvári Korzo Egyesület művészettörténészei, Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya immár a várkertfesztivál kezdetétől, harmadik éve vezetik körbe a gyalui kastélynál a fesztiválra érkező, és a hely történelme meg történetei iránt érdeklődő látogatókat. És sokan minden alkalommal ismét megteszik ezt a sétát, mert – mint többen megjegyezték – a művészettörténészek mindég tudnak még valamilyen újabb történetet mesélni, illetve a kastély múltjának ismételt felidézése jól ráhangol a csodás természeti környezetben megrendezett fesztiválra.
Az alaposan dokumentált bemutató nem csupán az épület építési stílusáról és az építtetőkről meg tulajdonosokról szóló száraz adatfelsorolás, hanem korabeli leírások révén a várkastély hajdani pompás életét is megelevenítette, és mondhatni: a sétán végigkalauzoltak több száz év történelmén, elődeink szokásainak, gondolkodásának, életmódjának életre keltésével. Megtudtuk, a „lombok közé rejtett pompa” 60 helyiségből állt és 14 hektáros területen helyezkedett el. Szó volt Gyalu település történelméről, és a művészettörténészek segítettek tisztázni a vár-kastély-várkastély, palota-kastély fogalmakat is. Hiszen már a fesztivál megnevezésében is benne van: nem gyalui vár vagy kastély, hanem egyből várkastély. Azt pedig kevesen tudják pontosan, mi a különbség a fogalmak között. Az építéstörténetről elhangzott, hogy a várat 1428-ban Lépes György püspök építtette, majd az évek és évszázadok során számos tulajdonos váltja egymást, az épület pedig nagyon sok átalakításon, javításon megy át: idővel megszüntetnek lőréseket és a falat körbevevő árkot, ajtókereteket és ablakokat befalaznak meg újakat vágnak, a belső szobákat, helyiségeket is folyamatosan alakítják.
A művészettörténészek segítettek többet látni a várkastélyból, mint a mostani romos, sivár kőhalmaz, azáltal, hogy színesen, szórakoztatóan meséltek a gazdag bútorzatról, értékes csempékről, fejedelmi lakosztályokról és híres fejedelemasszonyokról, emlékezetes lakomákról és esküvőkről, arisztokrata étkezési szokásokról, az első magyar szakácskönyvről.
Végül az épület mai helyzetéről is beszámoltak: 1948-ban államosították, 2002-ig fogyatékosságban szenvedő gyermekeknek működött itt iskola, majd a nagyon leromlott állagú épületet 2012-ben kapta vissza Bánffy Katalin grófnő unokája, Barcsay Tamás, akitől Méhes György író fia, Nagy Elek vásárolta meg. A létesítmény restaurálás előtt áll, és a Traditio Transylvanica Alapítvány révén szándékoznak hasznosítani, a nagyközönség szolgálatába állítani. A csodás és hatalmas parkban, száz-százötven éves fák között levő várkastélyt jelenleg csak kívülről lehet körbejárni.
Ú. I.
Fotók: Vakarcs Loránd, Szentes Zágon
