Felvinc Napok jubileumi ünnepséggel – húsz éves a Létom Néptánccsoport

Felvinc,
A rendezvényszínpad a magyar ház pázsitos udvarán található
Színes és gazdag programmal készültek idén is a szervezők az immár 19. alkalommal megtartott Felvinc Napokra: voltak gyermekfoglalkozások, tudományos előadások, fotókiállítás, ezek mellett pedig változatos zenei stílusok gazdagították a kulturális kínálatot. A rendezvény jubileumi alkalmat is jelentett, hiszen megünnepelték a Létom Néptánccsoport 20. éves megalakulását. A Felvinc Napok idén is szép számban hazacsalogatta az elszármazottakat, barátokat, továbbá két testvértelepülés, Borzavár és Apátistvánfalva képviseletét.

A Fehér megyében megszervezett falunapok egyik legtartalmasabb rendezvényére 2025. július 25. és 27. között került sor Aranyosszék egykori központjában, Felvincen. A rendezvény helyszíne önmagában nagy vonzerővel bír, hiszen a magyar ház épülete tágas, pázsitos udvarban található, a református templom tőszomszédságában. A fákkal körülvett területen előkelő helyet foglal el egy öreg diófa, amely mellé nemrégiben játszóteret alakítottak ki. A telken található a Szilágyi Edit egykori magyartanárról elnevezett könyvtár, valamint a rendezvényszínpad is.

A szervezők az esemény első napját, pénteket ifjúsági napként hirdették meg. Megnyitották az Otthonunk, Felvinc című fotókiállítást, amely a Felvincen élő Korom Mária nyugalmazott kolozsvári magyartanár jóvoltából jött létre. Az ötletgazda,aki egyszersmind a kolozsvári EKE fotóklubjának tagja, arra kérte a falubelieket, hogy küldjenek be egy-egy fotót a házukról. Itt kell megemlíteni, hogy Felvinc azon kevés vidéki települések közé tartozik, ahol feltűnően sok polgári ház épült és maradt meg. A felhívásnak négyen tettek eleget, viszont értékes anyag gyűlt össze, az így keletkezett kiállításon pedig a szemlélő a múltat a jelennel szembesíthette, hiszen volt, aki régi fotókat is közrebocsátott. Az első nap programja métázást is tartalmazott, este pedig DJ Balogh házibulija hozta meg a kedvet a hétvégi közös szórakozásra.

Szombat délelőtt kézművesség, arcfestés, lufihajtogatás, különféle gyerekjátékok vonzották a helyszínre a kicsiket, a hab a tortán pedig a Dobbanó Hangok gyerekműsora volt. A Felvinc Napok hivatalos megnyitójára 16 órakor került sor, amelyet Hening Kinga felvinci származású, kolozsvári egyetemi tanár konferált. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Nicolae Albu prefektus, George Rotar megyei tanácselnök-helyettes, a Fehér megyei RMDSZ vezetősége és Kőrösi Viktor Dávid kolozsvári vezető konzul. Felszólalásában a magyarországi politikus kiemelte: nem először látogat el a Felvinc Napokra, de mindannyiszor megtapasztalta itt a közösséghez való kötődést, amely a magyarság, a hit, és az anyanyelv ápolásában egyaránt megnyilvánul. „Úgy éljük meg ezt az eseményt, hogy az összetartozásban, az anyanyelvünk és hagyományaink ápolásában tudatosabbak lettünk” – emelte ki Kőrösi.

A jelenlevőket a szervezők nevében Vincze András alprefektus üdvözölte, köszöntőt mondott Borzavár testvértelepülés polgármestere, Skobrák Viktória, a rendezvényt hivatalosan pedig Lukács György református lelkipásztor nyitotta meg. Ezt követően két érdekfeszítő előadásra került sor. Az első Tatár Gyöngyi felvinci származású, Budapesten élő reumatológus vetítettképes előadása volt. Mire képes napi fél óra séta? címmel a nagy tapasztalattal rendelkező orvosnő közérthetően beszélt a csontritkulásról és hasznos, azonnal gyakorlatba ültethető tanácsokkal szolgált.

Gudor Noémi, a BBTE Bölcsészettudományi Karának doktorandusza arról tartott gazdagon dokumentált, a mai fiatalok számára is vonzó előadást, hogyan vált Jókai Mór a 19. század influenszerévé. A fiatal kutató szerint neves írónk nemcsak a sokak által olvasott regényei által hatott a magyar társadalomra, hanem azonos mértékben tárcaregényei révén is, amelyeket különböző folyóiratokban, sorozatokban közölt, és amelyek a mai Netflix szerepét tölthették be. Az író népszerűségéhez hozzájárult kiváló humora (ő hozta létre az első élclapot, az Üstököst), de ugyanezt segítette a Laborfalvi Rózával való botrányos románca is. Jókairól még életében egy kötetre való legenda keringett, sorsjegyet neveztek el róla és Aranyember-parfüm is kereskedelembe került – derült ki az érdekfeszítő, színvonalas előadásból.

A rendezvény az udvaron folytatódott a Létom Néptánccsoport és a magyarlapádi Pirospántlikás zenekar közös jubileumi előadásával. A kettős ünneplés alapjául a vinci néptánccsoport húszéves, illetve a lapádi zenekar negyven éves megalakulása szolgált. Színpadi produkciót mutatott be a lapádi hagyományőrző néptáncegyüttes is, majd egy rövid panelbeszélgetés következett Hening Kinga moderátor és a Létom első generációjának tagjai között, utána pedig táncházra, közös vacsorára és nótázásra került sor. A szombati nap Edina and the Jazzpresso hangulatos koncertjével és DJ Balogh bulijával zárult.

Vasárnap ökumenikus istentiszteletet tartottak a református templomban, ahol köszöntötték a négy ezüstlakodalmas párt, akik közül három volt jelen és szimbolikusan megismételhették a negyedszázaddal ezelőtt tett fogadalmat. Ezt követően Béres Melinda (Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár) és Peden Zsófia (Járdányi Pál Zeneiskola, Budapest) hegedűkoncertje varázsolta el a hallgatóságot. 

Borítókép: Facebook